Lassan egy éve, hogy szeretném a következő sorokat leírni, de hogy teljes legyen az anyag, még fognom kellett pár halat, hogy ne több éves fotókkal kelljen illusztrálnom a mondandómat. Szerencsére sikerült annyi bajszost fognom, hogy immár rendelkezésre áll a szükséges képanyag.
Az állóvízi gumis harcsákról ejtenék szót, mert sajnos nincs a közelünkben olyan folyóvíz, ahol eredménnyel lehetne harcsára plasztikcsalikkal horgászni. Állóvizek terén sem bővelkedünk, ahol jelentősebb harcsaállomány lenne jelen, de kettőt mindenképp megemlítenék. A vadvizek szerelmeseinek a bözödi, míg azoknak, akik nem idegenkednek a magántavaktól a rugonfalvi tó jöhet számításba. Bözödön legtöbbször az általános síkvízi tilalom húzza keresztül a tavaszi harcsázás esélyeit, így a magántavak maradnak a harcsakergetésre. Az idén korábban jött a tavasz, ezért volt lehetőségem üldözőbe venni Bözöd harcsáit is, de az a kaland egy másik írás témája lesz.

Az öreg folyó deltavidéke szinte mindig képes valami mást mutatni, mint amit várnál tőle. Ez nem mindig pozitív, néha a negatív arcát is megismerteti a látogatókkal. Tagadhatatlan, hogy az elmúlt 10-15 évhez képest szerényebb a halállománya, mint minden más természetes víznek, de ha elég talpraesettek vagyunk, akkor sikerül halszagúvá válnunk.

Az ősz beálltával jön el az igazi műcsalis ragadozóhalas időszak. Elhúzódnak az apróbb halak, amelyek a táplálékot jelentik a csukák, süllők számára, és ilyenkor ők is elindulnak, hogy megkeressék a mindennapi betevőt. Ha szorgosan keresgélünk, ráakadhatunk azokra a helyekre, ahol kisebb-nagyobb csapatokba verődve megtaláljuk őket. Ezeknek a helyeknek a megtalálása sekélyebb tavakon, holtágakon viszonylag gyorsan megy, ahol a legmélyebb részek alig érik el a 4 métert. Viszont más a helyzet a nagyobb víztározókon, mint amilyen a zeteváraljai, ahol a maximális mélységek elérik a 20 métert is.

Volt egy olyan időszak a Küküllő életében, amikor a csukáknak szinte teljesen nyoma veszett. Ha valaki fogott egy példányt, akkor legendaként keringett a hír hónapokig, évekig, hogy fogtak egy csukát valamelyik szakaszon. Az utóbbi években az állomány jelentősen kezdett feljavulni a folyamatos telepítéseknek köszönhetően. A populáció fellendüléséhez hozzájárult a vízinövényzet jelentős elszaporodása is. Hatalmas hínárszőnyegek alakultak ki a kis folyóban, amelyek búvóhelyet nyújtanak az ivadékok számára, így van lehetőségük elrejtőzni a kannibál fajtársak elől. Az a meglátásom, hogy akkor beszélhetünk stabil állományról, - legyen az bármely halfaj - amikor a horgászat végeztével nem az a kérdés merül fel, hogy fogtunk-e, hanem az, hogy hányat. Szerencsére a Küküllőn is kezd ilyen helyzet kialakulni.

Az elmúlt évek során, a Duna-deltás kalandjaimon valósággal átok ül. Vagy komoly hidegfrontot kapok, vagy a vízállás nem kedvező, vagy tombol a szél, de a legfőbb ok, hogy a kirándulásaim igen rövidre sikerülnek. Mire sikerül összeraknom a helyes receptet, hogy mit - mikor - hol, vagy kedvezőbbre fordul az időjárás, arra vége a históriának. A sors megint úgy hozta, hogy mindössze 3 napot volt alkalmam eltölteni az idén is az öreg folyó torkolatvidékén. A semmihez képest ez is valami, de aki szenvedélyes horgász, az tudja, hogy ennyi idő még arra sem elég, hogy a tüdőnket teleszívjuk az ottani levegővel.

A műlegyes csukázás nem egy új műfaj, régóta eredményesen használják azok a horgászok, akik legyes bottal szeretnének csukát fogni. Ha bele akarunk ugrani ebbe a műfajba, biza rendesen zsebbe kel nyúlni, ha meg szeretnénk vásárolni a hozzá való felszerelést. Egy normális minőségű legyezőbot, ami a nagy csalik dobásához, illetve a termetes halak fárasztásához szükséges, biza annyiba kerül, mint egy átlagos havi kereset, és még nem beszéltünk az orsóról, különböző zsinórokról. Itt sokan meg is torpannak, és hagyják a fenébe az egészet, amit meg is értek. Az első legyezőbottal fogott csukáimat én is kölcsönfelszereléssel ejtettem el, és azóta sem sikerült sajátra szert tennem, de a légy használatáról nem mondtam le teljesen.

Pont egy éve történt, hogy május elsején, a hegyi vizek szabadulásával elindultunk felkeresni a zeteváraljai tározó pisztrángjait. Laci és Szilárd kísért el, no meg a veterán gumicsónakom. Kissé akadozva bontakozott ki a dolog, ugyanis egy nagyon fontos kellék otthon maradt a nagy hévben, hogy végre horgászhatunk. A pumpa nem kiabált elég hangosan, így elfelejtettem bepakolni. A csónakba viszont valahogy levegőt kellett juttatni, hogy vízre tehessük. Szerencsére a második pumpa, amit a tóparton kölcsön kaptam megoldotta ezt a problémát, így már semmi akadálya nem volt, hogy a tükörsima vízfelszín egyhangúságát megtörjem az evezőcsapásokkal.

Nyakunkon volt a síkvízi horgász tilalom, már csak napok választottak el tőle, hogy a természetes vizek partján két hónapig csak zsebre tett kézzel lehessen sétálni. Attilával megragadtuk az alkalmat, hogy a célegyenesben még kicsit megpiszkáljuk a süllőket, méghozzá gumi csalikkal. A helyszín a zeteváraljai tározó volt. A döntés nem okozott bonyodalmat, hisz közelünkben ez az egyetlen lehetőség, ahol csónakból lehet horgászni, és eredményt is lehet elérni. Az időjárás is a pártunkat fogta, ugyanis ezekben a napokban viszonylag napsütéses idő uralkodott, habár a reggelek még igencsak fagyosak voltak, főleg abban a magasságban, ahol a tó található.

A második nap is elérkezett, amit csónakkal a víz hátán tölthettem, sajnos egyben az utolsó is volt. Reggel az ablakon kitekintve szívderítő látvány fogadott. A ködfüggönyön áttörve pompázott a napkorong a megbarnult nádszálak felett. Elérkezett az én időm. Az időjárás már végre partner, és addig nem nyugszom, míg rá nem lelek a csukákra. A deltai tavak többnyire sekélyek, és napsütésben könnyen fel lehet fedezni a tiszta vízben megiramodó csukákat. Nincs más dolgom, csak lassan siklani a csónakkal, és ahol megpillantom az első megugró ordast, ott alaposan megdobálni a helyet, hisz ahol egy van, ott mindig akad még néhány.

Az éjszakai süllőzés után végre a nappali Deltát is fel akartam fedezni, de ezzel várnom kellett kicsit, míg megérkezik a segítség, és vízre tesszük a csónakokat. Addig is nem tétlenkedtem. A szállásunktól alig 50 méterre egy pofás kis csatornarendszer található, amiben mindig lehet valamit fogni pergetve. Egy marék apró gumicsalival, és a legfinomabb pergetőpálcámmal felszerelkezve siettem a csatorna partjára, hogy újabb élményekkel gazdagodjak. Ezúttal a rendelkezésemre álló időt a sügéreknek szenteltem, hisz ezek a kisebb testű rablók minden csatornában szép számmal vannak jelen, csupán meg kell találni, hogy merre bandáznak.