Weboldalunk karbantartás alatt áll. Az esetleges kiesésekért, hibákért elnézést kérünk. Köszönjük!

Versenyszinten

Elöző|1234|Következő

Országos bajnokok lettek a horgászaink

2017. Augusztus 01. Kedd
Július 28. – 30. között került megszervezésre az Országos finomszerelékes horgászverseny Szakállasfalván (Săcălăşeni), Nagybánya mellett. A versenyen a Nagy-Küküllő Vadász és Sporthorgász Egyesületet 2 horgász is képviselte. Pál Zalán az U15 –ös kategóriában, míg Jakab Alfréd az U25 -ös kategóriában versenyzett. Mindkét versenyző első helyet szerzett a kategóriájában, így országos bajnokok lettek. Gratulálunk nekik!

bővebben...

Az év első versenye – VII. Lékhorgász verseny

2017. Január 29. Vasárnap
Az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva (rossz jégminőség), az idén korábbi időpontban, nem február közepén, hanem január második felében került megrendezésre a hagyományossá vált lékhorgász verseny a zeteváraljai víztározónál. Ez volt immár a VII. a sorban, ami sikeresen lezajlott, ugyanis, amint már említettem, a rossz jégviszonyok miatt egy versenyt napokkal a kitűzött dátum előtt kellett lefújni néhány éve, hanem az idén a VIII. fordulót zárhattuk volna. No, de nem lehet ok panaszra, ugyanis a jég megfelelő vastagságúra hízott ezúttal, hogy elbírja a rekordszámú résztvevőt.




bővebben...

Gyermeknapi horgászverseny harmadjára

2016. Június 12. Vasárnap
Napra pontosan ma egy hete, hogy lezajlott a gyermekeknek szervezett horgászverseny a zeteváraljai horgásztavaknál. A gyermeknap apropójára szervezett versenyre 25 ifi horgász nevezett be, viszont a reggeli gyülekezőkor csak 22 versenyző jelent meg a kísérőikkel. Akik távol maradtak sajnálhatják.


bővebben...

Trout Union Cup 2016 – Románia – Visszatekintő

2016. Május 11. Szerda
Nem mindennapi eseménynek lehettek szemtanúi azok az udvarhelyi lakosok, akik május 7. és 8. között kilátogattak a várost átszelő Nagy-Küküllő szakaszára. Egy nemzetközi horgászversenyt követhettek végig 13 ország 94 résztvevőjével. A horgászverseny célhalai a pisztrángfélék voltak, és pergető módszerrel kellet horogra csábítani őket. Ez volt az első ilyen kaliberű horgászverseny hazánkban, és mint horgász, illetve udvarhelyi lakos, nagy örömmel töltött el, hogy kis városunk folyócskája adott otthont ennek a rendezvénynek. A következőkben igyekszem beszámolni az eseményekről, amelyeken részt vettem, abból a szemszögből, ahogy én láttam őket.

bővebben...

VI. Lékhorgász verseny 2016 – Zeteváraljai tározó

2016. Február 17. Szerda
Az idei évben is kegyes volt az időjárás, és sikerült megrendezni a már hagyománnyá vált lékhorgász versenyt a váraljai tározón. Igaz, hogy csak jó adag szerencsével volt használható a jég vasárnap, ugyanis vasárnapra virradóan jókora esőt kaptunk, ami némileg megemelte a tó vízszintjét, és ez az emelkedés nem is állt meg. Hétfő reggel már nem lehetett biztonságosan rámenni a jégre, így sikerült elkapni az utolsó lehetőséget a verseny megtartására.

bővebben...

ZPPV 2015

2015. November 16. Hétfő
Az idei évben sem maradt el a már hagyományosnak mondható pergető verseny a zeteváraljai tározónál. Az időjárás nem volt túl kegyes, de így késő ősszel nem is lehet másra számítani, szerencsére nem havazott. Összesen 13 csónak sorakozott fel a rajthoz, ebből 2 csónakban egyszemélyes „csapat” vette fel a 6 órás harcot, tehát összesen 24 horgász mondott le az otthon melegéről, hogy egy barátságos versenyen eldöntsék, hogy ki, illetve kik a legjobbak aznap.

bővebben...

Gyereknapi horgászverseny másodjára

2015. Június 10. Szerda
Az idén május 31-én került sor gyerekeknek szervezett horgászversenyre, a gyereknap alkalmával. Immár a második éve, hogy a Nagy-Küküllő Vadász és Sporthorgász Egyesület próbál a gyerekek kedvére tenni a versennyel. Mivel a síkvízi tilalom az idén hosszabbra nyúlt, ezért az egyesület nem szervezhetett versenyt a saját fennhatósága alá tartozó horgászvízen, így partnert kellet keresni a rendezvény lebonyolítására, aki tudja biztosítani a helyszínt. A Zeteváralján található horgásztavak üzemeltetője, Bálint László, készségesen állt a kezdeményezés mellé, így közös szervezésben létrejöhetett az idén is a barátságos hangulatú rendezvény, ahol szülő és gyerek egyaránt jól érezhette magát.

bővebben...

Verseny a jégen

2015. Február 04. Szerda
Az idén is megrendezésre került a Nagy-Küküllő Vadász és Sporthorgász Egyesület szerevezésében a már hagyományossá vált lékhorgász verseny a zeteváraljai tározónál. Immár zsinórban a hatodik verseny lett volna, de mivel a tavalyi elmaradt, az enyhe télnek és az életveszélyes jégnek köszönhetően, így az ötödik alkalommal került megrendezésre a verseny. Szerencsére a rendezvény szempontjából az időjárás megfelelőbb volt, mint a tavalyi. A jég vastagságára, minőségére ez alkalommal nem lehetett panasz, ugyanis 25 centi vastag, betonkemény jég fogadta a versenynapon a horgászokat.

bővebben...

Versenyhorgászaink 2014-es eredményei

2015. Január 19. Hétfő
A 2014-es évben is számos finomszerelékes horgászverseny zajlott, amelyen a Nagy-Küküllő Vadász és Sporthorgász egyesület sporthorgászai is részt vettek. Nem csak részt vettek, a legtöbb esetben igen szép eredményekkel zárták az adott versenyeket. Következzen egy kis visszatekintés, nézzük milyen helyezéseket értek el az egyesületünk versenyzői, az AGVPS égisze alatt zajlott versenyeken az elmúlt évben.

bővebben...

Így zajlott – Zeteváraljai Páros Pergető Verseny 2014

2014. November 13. Csütörtök
Aki még nem hallott róla, azoknak elárulom, hogy november 9-én csónakos pergető versenyre került sor a zeteváraljai tározónál. A reggel 8 órai gyülekezőre, iratkozásra majdnem az összes korábban feliratkozó csapat megérkezett, így összesen 17 páros készült a startra, és hogy megmutassa, „ki a horgász a gáton”. A résztvevők Székelyudvarhelyről, Marosvásárhelyről, Székelykeresztúrról, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről, Brassóból és Besztercéről érkeztek. Voltak, akik már egy nappal korábban megérkeztek, hogy ismerkedjenek a vízzel és a halakkal. Az edzésnap végén a csapatok zöme fejcsóválva újságolta, hogy nem sikerült halat fognia, és ez a hangulat a verseny reggelén is érezhető volt még egy kicsit, de a képlet megfordult szerencsére. A verseny végére a legtöbb csapatnak sikerült halat fognia, de ne siessünk ennyire előre.

bővebben...
Elöző|1234|Következő

Nyelv

  • HU
  • RO

Horgászat

Horgászat a Duna-deltában

Partnereink

Erdélyi Nimród Erdélyi Horgász Energofish Zetavárpanzió Vadászaterdélyben Central and Eastern European Fly Fishing
Vizpart.ro © 2017 Minden jog fenntartva. Programozta: Maxweb