Weboldalunk karbantartás alatt áll. Az esetleges kiesésekért, hibákért elnézést kérünk. Köszönjük!

Csukák és egyebek

Rablóhalazás 2011. December 19. Hétfő

A Duna-deltai napjaink visszaszámláláshoz érkeztek. Amikor már minden követ megmozgatva próbáltunk nagyobb halakat fogni, mint a sügérek, mindig valami oknál fogva nem akartak azok a horgainkon jelentkezni. Ferenc egy módszert tanácsolt: - Mártogatni kell. Nekem nagyon újszerű volt ez a taktika. Egyszerűen nem tudtam szinte semmit erről a módszerről. Azt tudtam, hogy mik kellenek hozzá, de pontos elképzelésem nem volt. Ferenc információi szerint az Ó-Dunán szép csukákat fogtak a közelmúltban, ezért az első célpont az volt. Reggel a csónakot megpakoltuk, és már fordultunk is rá az Ó-Dunára. Nagyon közel volt a torkolat, csak a Dunán át kellett lavírozni. Komótosan haladtunk felfele az alig csörgedező ágon, és minden bedőlt fa, nádfal, öböl mutatta, hogy ott kell keressük az ordasokat.
                                     

Az Ó-Dunán egy tipikus csukatanya
                                 

Nagyjából 40-45 percet csónakáztunk felfele, amikor két kisebb ág találkozásánál lehorgonyoztunk, ahol reméltük, hogy 1-2 szebbecske süllőt is horgainkra csalhatunk. Elsőre a műcsalikat próbálgattuk, abból is a plasztik csalikat erőltettük. Minden dobásnál volt kapás, és persze ha ilyen sok volt a kapás, akkor volt fogás is. Csak sajnos egy süllő-óvodába dobáltunk. Nem voltak nagyobbak, mint 35 cm. Innen is mehettünk.

Folyásirányba fordítottuk a csónakot és indultunk a „krokodilok” völgyébe. Lefele haladva egy keskeny, de mély csatornába beszereztük a még kimaradt készletből a csalihalat. Már vártam az instrukciókat, hogy mit hova kell biggyeszteni. A motor zenéjében Ferenc a szája sarkából mondta, hogy szerelhetem össze a mártogató pálcámat. Bambi szemekkel ránéztem, szólni nem mertem, de Ferenc mindent értett. Széles mosollyal válaszolt. Egy jobbnak vélt helyen kidobtam a súlyt, és minden egyes mozdulatánál figyeltem Ferencet, hogy mit csinál, mint egy jó diák. Kezdtük suhogtatatni a botokat a part irányába, de még becsapódás előtt hallottuk lelki füleinkkel kishalaink sírását, könyörgését, hogy azok nem szívesen szeretnének „krokodil” torokba kikötni. Rendre megálltunk minden reményteli helyen és dobtunk, húztuk, aztán megint lennebb és megint dobtunk, és megint húztuk. Ezt egy pár órán keresztül csinálgattuk. Én már kezdtem ráunni, amikor egy bedobásnál leraktam a botot és leültem. – Te mit csinálsz? -kérdezte Ferenc. – Fenékre horgászok. -mondtam mosolyogva. Egy kis pihenés után összeszedtem minden önbizalmamat és még Ferencbe vetett bizalmamat is, és horgásztam tovább. Egy elég nagy öbölhöz érve már az első dobásnál volt egy maszatolós kapásom, hagytam hadd nyelje, amikor már úgy éreztem, hogy eleget nyelt a hal odadörgöltem neki, de az nem akadt. Ijedt szemekkel kérdezte Ferenc, hogy mit csinálok, és mutattam a kishalon a jól kivehető harapásnyomokat. Volt még ilyen „agresszív” kapásom vagy kettő, Ferencnek is hasonló volt az állás kapások terén. A nap kezdett átbukni a horizonton, már a folyó Duna partján mártogattunk és jobbnak láttuk a szállás felé venni az irányt. A stégre csak nyugdíjas tempóba raktuk ki a holmit. Kivette minden energiánkat a szél. Fari és Jocó már javában poharazgatott, mire mi mindent a helyére raktunk. Összesítettük a napot -nagy kudarc-, erre Jocó jelezte, hogy ő fogott egy csukát. Tudtuk, hogy Farival volt, hamar rá is tért Ferenc a lényegre: -Hol?
- Ahol egy van, ott több is van, és ha kimozdul a vas után, ott a kishalat is megeszi. –mondta Ferenc.
                        

A töklevelek alatt rejtőztek a „krokodilok”
                                 

Reggel nem siettük el dolgot. Reggeli után a közelben levő csatornából beszereztük a csalihalat, és csak nyugodtan mentünk arra a helyre, ahol a csukát fogták társaink. Elsőre persze mi is csili-vili műcsalikkal akartunk túljárni a fenevadak eszén (hisz úgy a legjobb). Sehogy se tudtunk kapást kicsikarni belőlük. Láttuk, hogy ott vannak, mert néhány lesben álló csukát megriasztottunk a kristálytiszta vízben. Magasan állt már a nap, és jobbnak láttuk megnézni egy közeli tavat. A tavon hamar átszáguldottunk, hogy talán a túloldalán tisztább vizet találunk. Meg kell jegyezzem, hogy egy hálóba bele is botlottunk az én hibámból, ezúton is bocs Ferenc. Szerencsére semmi gond nem történt. Lestük a vizet, ami biza zavaros volt. Na, akkor menjünk vissza oda, ahol láttunk legalább halat. Visszafele olyan erős szél támadt, hogy a tó közepén felkorbácsolta a vizet, ami Ferencet becsületesen el is áztatta.

        Ez nem eső, ez a tó vize
                                

Visszaérve a töklevelek közé, már a műcsalikban nem bíztunk annyira, ezért felfűztük a kishalat a drótelőkére és mártogattunk velük. Ferenc kitalálta, hogy kipróbálja ólom nélkül a mártogatást, csak úgy a kishal súlyával.

                A nyerő méretű hal

                             
Bevetésre készen
                               

Egy pár dobás után kapás, bevágás és akasztás. A hármashorog jól tartotta a csukát és csónakba került. Szinte indiántáncot jártunk örömünkbe. Gyorsütembe szedtem le én is a szivarólmot, remélve, hogy nekem is beválik az új módszer. Ettől az áttöréstől a percek rövidebbek lettek. Ez egyik megemelésnél éreztem egy enyhe súlyt a zsinór végén, és mintha az apró hal ráncigálná, csak olyan finom pöcögtetéseket lehetett érezni. Reagáltam az eseményre, hogy a kishal nem lehet, hisz döglött, mert végigfut rajta a drótelőke. Egy kis várakozás után oldalazni kezdett a zsinór, odaütök és érzem a halat. Nem lehetett mondani róla, hogy kapitális, de csuka volt. Aznap még néhány társát tarkón fogtuk. A módszer bevált, és egész szépen kikecmeregtünk a kudarc alól. A szállás fele eszméltem fel, hogy csak egy napom maradt a Delta túrából, pedig még annyi mindent terveztem.

                    Jól akadt a horog

                  
Emlékezetes pillanat

                  
Ferenc is bemutatja egyik csukácskáját

                              
Csodás naplemente
                                         

Másnap reggel nem volt kedvem csónakba szállni. Ferencnek sem és Jocónak sem. Az asztalnál tanakodtunk, hogy itt van a falu központjába egy csatorna, nézzük meg azt. Én szerettem volna egy finomszerelékes horgászatot is beiktatni ebbe a pár napba, de ugyanakkor szerettem volna pergetni is. Magamhoz vettem a matchbotot, a pergetőbotot, a műcsalis táskát, és hogy még több cucc legyen a nyakamban, egy vödröt és a finomszerelékes táskámat is magamra akasztottam. A poros utcán, mint egy megpakolt szamár, úgy nézhettem ki. Ha szembe mentem volna magammal, biztos jót nevetek. Kinéztem egy helyet, ahol előzőleg szépen fogtam bodorkát és vörösszárnyút. Csontival horgásztam előzőleg, és azzal csak aprók jöttek, a közeli üzletbe vettem egy doboz konzervkukoricát, abból szórtam be 2-3 marékkal. Amíg vártam, hogy beérjen az etetés, fogtam a pergetőbotot és próbáltam valamiféle ragadozót fogni, mert Jocó minden dobásra mutatott egy szép sügért. Nem árválkodott az én műcsalim sem, mert hamar magához vette egy sügér.

                         Gyönyörű szép sügér

                    
Jocó találkozott egy kiscsukával
                            

Egészen délután 3-ig olyan jól elszórakoztunk, hogy észre se vettük az idő múlását. Többször is elhangzott valamelyikünk szájából, hogy mindvégig itt volt ez jó kis csatorna, és egyszer sem járta meg a eszünk, hogy dobjunk néhányat. Késő délutánra már úgy éreztem, hogy ráálltak az etetésre a szebbecske fehérhalak. Vettem a matchbotot, egy szem kukoricával és minden egyes dobásra fogtam egy jobb méretű bodorkát, vagy vörösszárnyút. Jól lehetett szórakozni ezekkel a halakkal is. Megfordult a fejemben, hogy ha itthon a Küküllőben lehetne fogni ilyen jó halakat, de szép is volna. Rendesen rámesteledett, annyira élveztem fogni ezeket az élénk színekben pompázó halakat. A végső összesítésnél nyugtáztam, hogy biza igen szép mennyiséget sikerült összefognom, pedig szinte semmit nem etettem, és keveset is horgásztam reájuk.

                    Egy szem kukorica nem volt nagy falat

                            
A végleges bodorka és vörös szárnyú teríték
                       

A házba visszaérve egy kissé szomorúság töltött el, hogy itt kell hagyjam ezt a szép vidéket, ezt a sok vizet. De az élményeket magammal viszem. Reggel már vártuk, hogy induljunk, legyünk túl a hosszú úton. Bevallom őszintén, én nagyon untam az utazást. Hazafele is bőven volt részünk kalandban. Már reggel szinte lekéstük a személyszállító hajót, jól indult a hazaút.

                            A személyszállító hajónak már örültem, hogy nem késtem le

                           
Bóklászó sirály
                               

 A Dunán felfele, még az idén utoljára megcsodáltam a vidéket, azt, ahogy dolgoznak még napjainkba is a parti kövezéssel, a madarakat, ahogy pihennek a reggeli halászat után, és még sok más helybéli dolgot. Sorolhatnám szinte vég nélkül.

                     Dolgoznak becsülettel a Dunán

                       
Látszik Jocón is a fáradtság

                            
Még Ferenc is bedobta a szundit
                    

Félúton az autó meghibásodott, csak a kaland kedvéért, de végül megkegyelmezett gyötrött testünknek a horgászegyesület autója, és épségben hazértünk.

                  Az autó újraélesztést kap
                              

Kisebb-nagyobb döccenők árán  ugyan, de végül élményekkel megrakodva tértünk haza a hivatalosan is „vizpart.ro” névre elkeresztelt túráról.


Fotók és szöveg: -Péter Szilárd-






Vissza

Hozzászólás - csak regisztrált felhasználóknak

Regisztráljon vagy jelentkezzen be.

#42011.12.24 11:56
Horcsoghorgasz
Köszönöm szépen Oszi.
#32011.12.23 14:34
Oszi
Jo cikk Szilard,gratula
#22011.12.23 13:12
Horcsoghorgasz
Voltak biza!!!
#12011.12.21 14:36
Ferenc
 Voltak azért jó pillanatok :)

Nyelv

  • HU
  • RO

Horgászat

Horgászat a Duna-deltában

Partnereink

Erdélyi Nimród Erdélyi Horgász Energofish Zetavárpanzió Vadászaterdélyben Central and Eastern European Fly Fishing
Vizpart.ro © 2017 Minden jog fenntartva. Programozta: Maxweb