Weboldalunk karbantartás alatt áll. Az esetleges kiesésekért, hibákért elnézést kérünk. Köszönjük!

A Duna-deltában jártunk – II

Rablóhalazás 2011. November 16. Szerda

Az első csukás kísérlet nem tükrözte a deltai csukahorgászatok hangulatát, de bíztam benne, hogy az elkövetkező napok hoznak valami változást, azért is mert új helyekre, új stratégiákkal készültem. A csukás tervek fejben megvoltak, de azelőtt még a süllőkkel volt randevúm. A vacsora közben – ami szintén remekre sikeredett, Jocónak hála – azon töprengtem, hogy merre induljak az alkonyban a termetesebb tüskéshátúak után. Nem tudom elkönyvelni a sikertelenséget, az utolsó percig képes vagyok hajtani magam, hogy a végén, még ha sikertelenül is zárul a próbálkozás, ne legyen hiányérzetem, hogy nem tettem meg mindent a siker érdekében. Amint az utolsó falatot is elfogyasztottam, lassan cihelődni kezdtem, hisz jó kis séta állt előttem, hogy elérjem a kiszemelt kövezést. A társaság elfáradt, egyedül Szilárd tartott velem, így ketten vágtunk neki a lomhán folydogáló Dunának.

Ütemes léptekkel haladtunk a folyó partján lévő poros utcácskán. Fél szemmel a vizet kémleltem, próbáltam rablásra utaló jeleket felfedezni. Közben a régi kedvenc helyeim mellett vitt el utunk. Barátomnak megmutattam a szakaszokat, amelyek sok szép süllővel ajándékoztak már meg. –Látod azt a követ, az a vízben állt, mellette egy kis örvény kavargott, ami kisimult a kő mögött, ott gyülekeztek a snecik. A küszökre olykor frászt hozta valami, erre figyeltem fel, és ott vezettem el egy 7 centis fahalat, amelyre vadul rontott rá. Izgalmas fárasztás után vehettem kézbe egy szép süllőt, ami akkor az egyéni rekordomat jelentette. Alig két nappal később, meg az a bokor alól fogtam a jelenlegi csúcstartó süllőmet. Ezen a szakaszon meg számtalan 3 és 4 kiló közötti fogast tereltem már partra… - így beszélgettünk, amint haladtunk a cél felé.

Halkan ereszkedtem be a köveken, próbáltam árnyként a vízhez lopózni, lehetőleg kevés zajt csapva. Igyekezetem ellenére megkoccant pár kisebb kő a talpam alatt. Barátom felettem helyezkedett el kevéssel. Én a gumikat erőltettem, Szilárd meg a wobblereit vezetgette. Már az első dobásomra az első centiméteren jött egy kissüllő, majd őt követve még négy. A gumi ismét bizonyított, csak éppen nem tudtam nagyot fogni. Ami nincs ott, azt nehéz megfogni általában.
Helyet változtattam, kerestem a méltó ellenfelet. Az új pályán már elsőre volt egy enyhe koppintásom. -Lássuk csak mi lapul ott! Másodjára kissé távolabb dobtam, és mikor a jó helyen véltem a csalit, engedtem hadd ereszkedjen a fenékre. Lassan fellibbentettem, egy kicsit megtartottam, majd húztam egy keveset rajta. Ekkor egy tompa ütést éreztem, gyorsan bevágtam neki. Lomha mozgolódást érzékeltem. Rögtön felismertem. –Harcsa! –kiáltottam barátomnak. Nem tudtam megmozdítani, bármilyen erősen húztam, a 0.22 –es madzagon. Végül elindult, ahogy az várható volt egyenesen a meder felé. Én csak kapaszkodtam az egyre görnyedő botomba. Az orsó folyamatosan ciripelt, tudtam nem az aprókból való ellenfelem. Lassan távolodott tőlem, én meg azon gondolkodtam, hogy épp itt az ideje utána ugrálni a köveken. Ekkor hírtelen könnyű lett a cucc a kezemben. Hangosan felkiáltottam, amiben benne volt düh, fájdalom és tehetetlenség egyszerre. A kövekre roskadtam, még remegett a kezem az adrenalintól. A meredeken letörő hal ráhúzta a zsinórt az éles sziklákra, amelyek elnyisszantották a feszes kanócot. Amikor napokon keresztül dobál az ember pár halért, és nem sikerül a nagyobbakból fogni, akkor egy ilyen hal elvesztése különösen tud fájni.

Lassan újraszereltem, és elindultam vigasztalást keresni. Minden reményem azon a részen volt, ahol a korábbi években a nagyobb süllőket fogtam. Éppen készültem beereszkedni, mikor megpillantottam Szilárdot, aki egy jobbacska süllőt emelt ki éppen. –Itt már nincs mit keresnem. –futott át a gondolat az agyamon. Lassan visszatértem a tanyára, ahol kissé összeszedtem a gondolataimat, és újból nekivágtam a Dunának. Az eredményt kisebb süllők, és balinok alkották.
               

A balinok is kicsik voltak
               

Reggel egyedül indultam a csukák után, mivel Szilárdot legyőzte valami nyavalya, és úgy döntött bent marad kikúrálni magát. A szél vadul tombolt, a tenger felől érkezve hatalmas hullámokat korbácsolt a Duna hátára. Szerencsére a hely, ahová igyekeztem, védve volt a fuvallatoktól. Fary és Jocó szintén a szélvédett tavakra igyekezett a csukák után. Svella és Attila a házigazdánk által mutatott kövezésen rostokolt, akárcsak a korábbi napokban, elmondásuk szerint eredmény nélkül.

Amint megérkeztem a csukákat rejtő csatornára, örömmel vettem tudomásul, hogy nincs bent egy csónak sem. –Enyém az egész pálya!
A fűzek alatt indítottam, és már az első 5 percben megvolt az első krokodil. –Mi lesz itt! – előre féltem, hogy társaim kiutálnak majd, mikor bemegyek és elmesélem, mennyi halat fogtam.
Azonban a félelmem nem volt valós. Sorban aggattam az ordasokat, de azok mind leléptek, mielőtt tarkón ragadhattam volna őket. Közben Fary hívott, hogy mi a helyzet, mert ők a „tutiban” vannak, de a csukák nem akarnak tudomást venni róluk. –Én már meguntam, Jocó még szórja őket, de nem érdeklődnek, viszont itt vannak, mert látjuk őket. –újságolta barátom.
Megnyugtattam, hogy nálam sem jobb a helyzet, kapásom ugyan van, de annyira vékonyan falnak, hogy nem tudom rendesen megakasztani őket. Abban maradtunk, hogy este majd egyeztetünk, és annak függvényében tervezünk a holnapra.

            

Sehol senki, enyém minden

                 
Rögtön az elején jött

                   
A víz kristálytiszta, tehát csukát is rejt

                   
Kis csuka a gumin
                 

Elgyötörtem tértem vissza, nem tudtam semmi kimagasló eredményt felmutatni, pár kisebb csukán kívül nem történt semmi érdemleges. Másnapra szintén a csukákra készültem, de ezúttal általam csak ritkán alkalmazott módszerrel igyekeztem célba venni őket. Mártogatni szerettem volna. Tudtam, hogy ott lapulnak a fránya csukák, csak nem rontanak neki a műcsaliknak, talán a kishallal más lesz a helyzet.
Szilárd rendbe szedte magát, így ő is velem tartott. A Fary-Jocó páros nagyobb körutat tervezett csuka ügyben, érintve a jelentősebb tavakat. Úgy egyeztünk, hogy informáljuk egymást telefonon az eseményekről.

Egy közeli helyre irányítottam a csónakot egy füles alapján. A víz tiszta volt és sekély, minden adott volt a csukák számára. Formás keszegeket fűztünk fel, és kezdetét vette a mártogató hadművelet. Akárcsak korábban, most is már az elején elkaptam egy csukát. Immár nem ájultam el magamtól, tudtam, hogy nem lesz ennyire parádés a folytatás. Hosszabb csend következett, de csak előkerült a lassan cincált kishalra egy újabb kroki. Hihetetlenek voltak. 20-30 alkalommal is elhúztuk a kishalat az adott helyen, mire elszánták magukat a kapásra, és akkor sem támadt mindenik vadul. Néha csupán elakadásszerűen jelentkeztek. Időről-időre a növények közül ki-kipiszkáltunk egy-egy ordast. Így ugyan nem sűrűn, de azért fogtunk pár halat, amelyek eszünkbe jutatták, hogy elvégre a Duna-deltában járunk. Lenyűgöző látványt nyújtott a táj, és immár a kezünk is halszagot árasztott, ahogy annak lenni kell egy ilyen helyen. Közben Jocóék is befutottak egy rövid időre, dobtak párat, majd mentek is tovább, elő kellett készítenie az újabb remekfogást. Végre egy kicsit több jutott a sikerélményből, így jobb kedvel tértünk vissza a tanyára.

             

A kishalat bátrabban befalták

                          
Ragadozó és prédája

                
Immár a nap is szebben nyugszik

                    

Az este igen hűvösnek ígérkezett, így lemondtam a süllőzést. Lassan kiürült az udvar, mindenki nyugovóra tért, én is a szoba felé vettem az irányt. A meleg zuhany igen jól esett a szeles nap után. Felmelegedve, és felfrissülve a zuhanytól úgy döntöttem, hogy csak kimegyek egy fél órácskára, hisz még másfél nap és indulunk haza. Csendes léptekkel hagytam el az udvart, hogy ne verjek fel senkit. Az első jobb helyen letáboroztam, elhatároztam, hogy rendesen átbogarászom. Kezdésnek a szokásos ifi süllők jelentkeztek. A mélyebb vizet is fésülni kezdtem, ahol néha elakadtam, de sikeresen kipöcköltem a csalimat mindig. Az egyik ilyen kipöccintést követően erős rávágást kaptam. Rendeset behúztam, szépen szaladt a hal, de éreztem ez sem lesz rekorddöntögető egyed. Mire a parthoz ért már megadóan csusszant a kezeim közé. Formás tüskéshátú szorongatta a fogai közt a gumihalamat. Más alkalommal ez a méret nagyon is átlagosnak mondható, de ezúttal ekkorák voltak a legnagyobb egyedek, amelyeket kézbe vehettem.
Még dobáltam egy keveset, de egy apró koppintáson kívül semmi nem borzolta a kedélyemet, így nyugovóra tértem.

              

A búcsúsüllőm

               

Az utolsó nap reggele is elérkezett. Ere a napra már nem óhajtottam messze csónakázni a csukák után. A közelben található egy kis csatornarendszer, abban akartam felkutatni a ragadozókat. A hely kényelmesen meghorgászható partról is, így pár doboz csalival az oldalamon nekivágtam. Szilárd is csatlakozott hozzám, majd idővel Jocó is társult.
Az elsődleges célpontot a csukák jelentették, de bármivel beértük, ami rávetette magát a csalinkra. Hamar megtalálta pár kiscsuka a gumihalaimat, majd helyüket átvették a sügérek. Egymás után támadtak a felbőszült kis tarajosok. Műlégyre váltottam, ha már így megtaláltak a halak színesítsem a fogós csalik skáláját.
Egy kisebb csukának rögtön bejött a színes csali, mohón ugrott neki. Majd hamarosan a sügérek is rájöttek, hogy szeretik a legyet. Jocónak közben átadtam pár darab kisebb gumit, amivel korábban arattam a kis tüskéshátúak közt. Barátom is szépen kezdte fogni a harcos kedvű ragadozókat.
Lassan teltek az órák és nekem egyre szimpatikusabb lett a csatornarendszer elágazása.
- Fiúk, meg kéne nézni az „ipszilont”. –hoztam társaim tudomására vágyamat. Jocó bólintott, ő benne van. Szilárd a vörösszárnyú keszegek mellett voksolt, nekilátott keszegezni.
Jocóval megmásztunk egy kerítést, és máris a kiszemelt helyen álltunk. Sügérre indítottunk apró gumikkal, egész addig a pillanatig, míg egy jobb csuka el nem kapta a csalimat, jól megcibálta a féket és elment. A következő dobásomra szintén egy csuka támadt, de ez a példány már kézbe került. Nosza ennyit a sügérekről. Barátom támolygóra váltott, amivel elkezdte aprítani az ordasokat. Nálam csak pár darab gumi, meg egy lightos pergetőbot volt, amelyekkel nem tudtam a kellő távot meghorgászni. Gyorsan beloholtam a tanyára, és a támolygós dobozommal, meg egy vaskosabb bottal tértem vissza, amivel már el tudtam érni a kívánt távot.
A lemenő nap fényeinél szépen támadtak a csukák, Jocónak sikerült egy igen szép példányt is parthoz kormányoznia. –Egész héten jártuk a messzi tavakat, erre a halak itt vannak a ház mögött. –mondta nevetve.
Az utolsó nap szépre sikerült, és feledtette velünk a lehűlés miatt bekövetkezett kudarcot.

               

Hagyományos halászcsónak, frissen szurkozva. Bele is ragadtam, míg fotóztam

                   
Gumievő csukácska

                        
A tiszta vízben színpompásak voltak

                          
A műlégy is bejött nekik

                            
Jól mutat a szájában

                   
A sügérek sem vetették meg

                         
Jocó egy szép csukával a csatornából

                 

Házigazdánk igen meglepődött mikor elmeséltük, hogy milyen szép csukákkal találkoztunk a kis csatornában. A séfünk által fogott legnagyobb csukához hasonlóról még nem halott arról a környékről. Tehát legjobb tudomása szerint az a példány a legnagyobb horgászbottal kifogott csuka a kis csatiból. Következésképpen szép emlékekkel zártuk a delta túrát. Az egyetlen rossz dolog a hazaindulás volt. Mire belemelegedtünk, arra el kellett hagynunk, de jövőre ismét ott leszünk, és talán a halak is jobban étvágyuknál lesznek, hisz tudom mire képes a delta valójában.

            

Az utolsó deltai naplemente, amit megcsodálhattunk


Fotók és szöveg: -Gotthárd Ferenc Alpár-


 




Vissza

Hozzászólás - csak regisztrált felhasználóknak

Regisztráljon vagy jelentkezzen be.

#42011.11.23 19:46
Ferenc
 Reméljük Jocó, hogy nem ez volt az utolsó közös túra 
#32011.11.20 20:23
szakács
A sef nem csak fozni tud hanem halat is tud fogni.megmutatta az expedicion a nagy horgaszoknak.Koszonom jovore is velet szeretnek menni.....Maci egyedul csak te hianyoztal a nagy lakomarol es a tobbi horgaszbarataim

#22011.11.19 18:46
Ferenc
 Az idénre az utolsó :). Jüvőben is tervbe van, csak kicsit korábban és minél többször :))
#12011.11.19 14:28
Nightfly94
 Azert nem utolso deltai naplemente...oda vissza kell menni...muszaj, kotelezo :)

Nyelv

  • HU
  • RO

Horgászat

Horgászat a Duna-deltában

Partnereink

Erdélyi Nimród Erdélyi Horgász Energofish Zetavárpanzió Vadászaterdélyben Central and Eastern European Fly Fishing
Vizpart.ro © 2017 Minden jog fenntartva. Programozta: Maxweb