Weboldalunk karbantartás alatt áll. Az esetleges kiesésekért, hibákért elnézést kérünk. Köszönjük!

A balinok hallgatnak

Rablóhalazás 2011. November 29. Kedd
Csendben kattant a terepjáró ajtaja, és szótlanul sorakoztunk fel a víz partján. Hárman voltunk, sokatpróbált, kitanult horgászok, és bevetésre készen szívtuk tele tüdõnket, lelkünket a tiszai levegõvel. Előttünk terült el az Atkai-holtág páratlanul tiszta, ivóvíz minőségű vize, a Porcelángyár stégje, ahol gyönyörű pontyok, amurok vívták már velünk küzdelmüket.

Valamennyien csak egy dologra figyeltünk, szemünkkel kerestük a hatalmas balinokat, akik már oly sokszor túljártak az eszünkön. Egyikünket sem hagyott nyugodni, nem törődhettünk bele az elmúlt hetek során átélt kudarcokba. A megoldás, az eredményes módszer kutatása rátelepedett a gondolatunkra, nyomasztott bennünket.

            
          

- Ott vannak... - szólaltam meg feleslegesen suttogva -, már mindannyian láttuk a hármas-forma ezüstös testet kirepülni a vízből, miközben hosszan pattogtatta maga előtt a kiszemelt apróhalakat. A magas partról 4-5 sötétzöld hátat számoltunk meg, amelyek régmúlt idők legendás halbőségét felidézve kegyetlenül egyelték a küszrajokat.
Összeszokott csapatunkat még inkább egybeforrasztotta a közös cél, mert nem lehet, hogy a balinok ma is "kiröhögjenek", legyenek bármilyen tapasztalt, vén harcosok. Egyik botot hagyományos fenekező módszerrel szereltük békés halakra, a másikat a balinoknak szántuk, és kisvártatva már repültek is a szivarólmos, műlegyes zsinórok. Órákon át csápoltunk, kitartóan és olyan szakszerűen, hogy arról könyvet lehetett volna írni. Kipróbáltunk minden elképzelhető műcsalit, wobblert, villantót, de egy-két tétova ráfordulástól eltekintve semmi sem történt.
Ekkor egy régi, még ifjú horgászként látott balinfogó módszer jutott eszembe. Akkor, valaki rablóhalfogó versenyt nyert vele. 0.16-os zsinórra szereltem át, végén vékony, kárászozó-pontyozó horoggal. Hamar fogtam egy küszt. A horgot a csali hátuszonya alá akasztottam, és már repítettem is óvatosan, a balinok irányába. A küsz éppen úgy viselkedett, ahogyan vártam. Feljött a felszínre, és messzire locsogott, jelezte, hogy sérült zsákmány van a vízben.
Teltek a hosszú percek, míg egyszerre egy cápauszony nagy kört írt le a csali körül, végül kirepült a küszöm. Közel egy méterre lökte fel a balinóriás. Elakadt a lélegzetem... talán most megtörik a jég. És valóban, megkövülve láttam, ahogyan egyre gyorsuló ütemben szalad az orsómról a zsinór. Kemény küzdelemre számítottam, bevágtam. Megvan! Érzékeny botom spiccét a vízbe csapta a megakasztott hal õsereje, majd egy pillanat múlva megszűnt a terhelés, és a csali szabadon szánkázott kifelé.
Belezsibbadtam. Végre, már azt hittem, meglesz. Mi lehet a baj? Mi történt? Pedig becsaptam! Megvolt! Éreztem!
Remegõ kézzel vizsgáltam meg az élettelen csalit. A cimborák is körbeálltak, és közösen szemléltük a kishalat. Hogyan lehet, hogy nem él? Még csuka esetén is él a kishal, és gyakran ismét felhasználható, pedig annak borotvaélesek a fogai. Onnan bezzeg nem szabadult volna a vékony küsz. Felrémlett elõttem a balin fog nélküli, porcos szája. Vajon milyen technikát alkalmaz Õkelme, hogy eredményesen vadásszon? Biztosan sok kishal nyert már egérutat "mammogó" szájából. Rabló természete mellé nem kapott fogakat ez a harcos keszeg. Elmélyülten forgattam a legyilkolt csalit, és lám, össze van roppantva a feje... de mivel? Hogyan? Mintha fogóval szorította volna meg.
Nem lehet másképpen, csak ha garatra veszi a zsákmányát, és összeroppantja. Más keszegfélék is ehhez a módszerhez folyamodnak, ha kemény szemet találnak. A hátúszóba akasztott horgom a szájüregében volt a roppantás pillanatában, ezért nem akadt meg.
Egyikünk megszólalt: tarkóba kellene akasztani a horgot. De akkor is besimul, visszafordul, és nem akad. Talán parányi hármashorog kellene, az biztosan akadna. Gyors horogcsere, és már repült is a friss életerõs küsz, feje mögött háromágú horoggal, a még mindig durrogó balinok közé.
Az elhasznált csalit a vízbe dobtam, közvetlen a móló mellé. És láss csodát, egy 4 kg-os óriás emelkedett fel a mélybõl, odaúszott az élettelen halhoz, és az, egy cuppantást követõen eltűnt az irdatlan szájban, a balin rám nézett, majd olyan komótosan, ahogyan jött, távozott. Ez már sok volt. A gyönyörű zöld háta tõlem karnyújtásnyira lehetett, összenéztünk, egészen biztosan meglátott, mégsem riadt el.
Az imént beküldött szerelést a hármashorog lehúzta a fenékre. Ez így nem lesz eredményes, gondoltam, valami még hiányzik, valamit még másképpen kell csinálni. A szereléket kitekertem, megöltem a kishalat, majd hasa alján piciny vágást ejtve, a horgok könnyítésére használatos hungarocell golyókat gyömöszöltem bele. A próba után végre újból bizakodónak és nyerõnek éreztem magam.
Kézben tartott bottal vártam a kapást, ami be is következett. Nem hagytam vinni egy centit sem, végre tudtam, mi történik a balin szájában. Akasztottam, majd tízperces fárasztást követõen jó hármas balint szákoltunk. A parányi hármashorog, a garat közelében található puha szövetben akadt meg. Nosza, szereléket váltottak a horgásztársak is, és a horgászat végefelé igen csak számolni kellett a kvótát, nehogy túllépjük a megengedett mennyiséget

A következõ napok diadalérzéssel töltöttek el bennünket, rengeteg halat fogtunk. A vízen csak balinkirályoknak emlegettek bennünket, nem kis büszkeségünkre.
Talán a negyedik napon lehetett, mikor egyszerre megszűntek a balinrablások. Végérvényesen. Az elmúlt élményeken, sikereken merengve néztük a csendes vizet, mikor belém hasított a felismerés: "Kifogtuk õket..." - mondtam elszorult szívvel, és a szavak sokáig szálltak a néma víz felett. Mindannyian tudtuk már, hogy a balinok kaphattak volna még egy esélyt, hogy amikor a legügyesebbek, "profik" voltunk, mindent elrontottunk.
Bűnt követtünk el, megbocsájthatatlant, visszavonhatatlant.

Ps.: Ajánlom ezt a történetet a két atkai halõrnek, akik a vízparton azért vásároltak meg egy 16 kg-os pontyot, hogy visszaengedjék.


-Csernák Zoltán-




Vissza

Hozzászólás - csak regisztrált felhasználóknak

Regisztráljon vagy jelentkezzen be.

#52011.12.01 09:01
borisz
 
#42011.11.30 22:01
redbaron
Talan azert nem kerul tepsibe mert kevesebbet fogsz!
#32011.11.30 11:55
Horcsoghorgasz
Valóban visszafórdithatattlan történet, de ami a lényeg hogy felismertétek a hibátokat, és ahhoz hogy ez ne következzen be leirtátok. Gondolom ti is és remélem azok is akik a halat nem engedik vissza, vagy nem engedték vissza mostantól megtanulják visszaengedni. Öndicséret gyalázat szokták mondani, de én is megtanultam visszaengedni a halat. Régebben tepsibe kötött ki minden olyan hal ami már megtartható volt. Mára már két kezemen megtudom számolni hogy hány halat fektetek tepsibe.
#22011.11.30 09:01
belenyessy
Ezt a cikket mar olvastam, sok evvel ezelott. Akkor meg, gyerekkent, nem ertettem miert baj megtartani mindent. Most 29 evesen, sajnos, mar elmondhatom azt amit az "oregek" szoktak, hogy 'az en idomben mennyi hal volt". Mikor 15 eve kimentunk a marosra estenkent fott a viz a sok balin, csuka rablastol, most ugyanazok a helyek nemak es ezt nem lehet sem a szennyezesre (azota sokkal tisztabb a viz) sem a kormoranokra fogni hanem a horgaszokra :(
#12011.11.30 08:50
Oszi
Jo es tanulsagos cikk.

Nyelv

  • HU
  • RO

Horgászat

Horgászat a Duna-deltában

Partnereink

Erdélyi Nimród Erdélyi Horgász Energofish Zetavárpanzió Vadászaterdélyben Central and Eastern European Fly Fishing
Vizpart.ro © 2017 Minden jog fenntartva. Programozta: Maxweb