Weboldalunk karbantartás alatt áll. Az esetleges kiesésekért, hibákért elnézést kérünk. Köszönjük!

Villámlátogatás a Duna-deltában

Pergetés 2014. Október 24. Péntek
Az elmúlt évek során, a Duna-deltás kalandjaimon valósággal átok ül. Vagy komoly hidegfrontot kapok, vagy a vízállás nem kedvező, vagy tombol a szél, de a legfőbb ok, hogy a kirándulásaim igen rövidre sikerülnek. Mire sikerül összeraknom a helyes receptet, hogy mit - mikor - hol, vagy kedvezőbbre fordul az időjárás, arra vége a históriának. A sors megint úgy hozta, hogy mindössze 3 napot volt alkalmam eltölteni az idén is az öreg folyó torkolatvidékén. A semmihez képest ez is valami, de aki szenvedélyes horgász, az tudja, hogy ennyi idő még arra sem elég, hogy a tüdőnket teleszívjuk az ottani levegővel.

Mint már oly sok éve, most is Krisán (Crișan) volt a végcél a delta közepén. Szeretek ide járni, mert minden elérhető közelségben van, és több lehetőség közül lehet választani. A Duna középső ága a Szulina, ott folydogál a porta kapuja előtt, így ha süllőzni, balinozni, vagy harcsázni szeretnék, akkor nem kell messzire mennem. Természetesen ezek a halak a környező oldalágakban is megtalálhatóak, de a nagyobb egyedek a Dunában vannak, így legszívesebben ott vadászom rájuk. Mivel a süllőket és a harcsákat éjszaka hajtom, ezért nappal a környező tavak és csatornák csukái, sügérei nyújtanak jó szórakozási lehetőséget. Ha nem találom a csukákat az egyik tavon, akkor megyek egy másikra, szerencsére van miből válogatni. Ugyan ez a helyzet a csatornákkal is. A balinokba pedig szinte bárhol bele lehet szaladni, legyen az két tavat összekötő csatorna, ezeknek a találkozása, ahol örvénylik a víz, vagy akár az Ó-Duna valamelyik szakasza, ahol a bedőlt fák között hajtják a sneciket, és persze ott van a fő ág, a Duna is. Tehát van miből és ahol válogatni. A békés halakról csupán azért nem teszek említést, mert nem szoktam rájuk horgászni.

A vízállás elég magas volt és kissé zavaros is, ez a Dunán történő horgászat eredményességét elég nagyban befolyásolta, ezt már a megérkezésünk estéjén sikerült megtapasztalnom. Nem volt ahhoz elég zavaros, hogy érdemes legyen harcsázni, ráadásul a holdfény is erőteljesen világított, lévén, hogy telehold volt éppen. A körülmények miatt a süllőkre koncentráltam az esti órákban, de sajnos csak kapásig jutottam, ezt nincs mit ragozni. Megtörtént az, amire a Duna-deltás éveim alatt még nem volt példa, egyetlen süllőt sem fogtam éjszaka. A nappali csukázás biztatóbbnak tűnt, főleg hogy házigazdánk, Fari, ellátott pár tippel, hogy merre érdemes keresni őket. Nagyjából fél óra kellett, hogy a kiszemelt tóra eljussunk. A nap gyönyörűen ragyogott a viszonylag tiszta égbolton, egész elviselhető őszi idő lett volna, ha a szél nem tombol. A hullámokon folyamatosan vándoroltak az úszó szigetek. Az erős áramlatok miatt nem lehetett csorgásból keresni a halat, így kénytelen voltam lesúlyozni a csónakot. Elsőre a sügérező felszerelést vettem kézbe, mivel elég termetes példányok élnek arrafelé nem rossz szórakozás a megfogásuk, és persze szerettem volna mihamarabb megfogni az első halat pergetve, mindegy, hogy mi is az.
Nem kellett sokat erőltetni a dolgot, hamar megvoltak a sügérek. Fogtam is belőlük párat, majd leharapta egy csuka a csalimat. Sebaj, kötöttem egy másikat és fogtam gyorsan egy sügért, majd egy kis csukát, és még egyet, majd megint leharapott egy. Eddig tartott a finomkodás, lecseréltem a botot, és kérdőre vontam a csukákat. Az első példányok hamar megjelentek a nekik felkínált csalikon. Nem voltak nagyok, fél kiló és kiló közöttiek, de sok volt. Bármekkora csalit dobáltam, nem tudtam növelni a fogott halak méretét, így be kellet érnem a kiscsukákkal, de legalább bármerre dobtam fogtam belőlük.

Az első halam

Picike csuka a sügéreknek szánt csalira

Ő is sügérezés közben jött

Csukázni kezdtem

Ha gumit tettem jöttek a sügérek is,. Nem nagy, de szép a színe

Ekkora csukák jöttek minden irányból

Késő délutánig bírtuk a kiscsukák rohamát, meg az erős szél miatt folyton billegő csónakot. A tóról kifele vezető csatornán egy elágazásnál megálltunk süllős reményeket táplálva, azonban a süllők helyet balinokba botlottunk. Egyetlen rablást vettem észre, máris lecseréltem a botot, és vele együtt a csalit is. Repült a balinos wobbler, és az első bevontatásra máris rajta volt egy ezüstösen csillogó rabló. Boldogan fotóztam az első balinomat. Én imádok őnözni, ugyanolyan jó mókának tartom, mint bármely más halat pergetve megfogni. A következő példány is hamar megjelent. Hihetetlen jó érzés, mikor a gyorsan vezetett csalinak odavernek. A kavargó, örvénylő víz közepén, a nád mellett, a fűzfa ágai alatt, mindenhol lehetett fogni őket. A szórakozásnak egy csónakos csapat vetett véget, ugyanis ráálltak a helyre ők is. Mivel a terep igen szűk volt, nem volt érelme maradni, ráadásul a „vendégek” egyszerre négyen dobáltak a csónakból. Szedtük a sátorfánkat és odébb álltunk, fölösleges civakodni. Még volt pár tippem, hogy merre találok balint, ezekre is ránéztünk és ott is voltak szép számban.

Megvan az első balin is

Szeretek rájuk horgászni

A helyszín és az érkező „konkurencia”

A második napra elég morcos időt kaptunk, így csak egyedül én mentem ki a csapatunkból. Nem zavart, hogy fújt a szél, az esőt is elviseltem, csak horgászhassak. Volt egy-két tippem, hogy merre találhatok jobb csukákat ezért úgy döntöttem, hogy erre a két helyre koncentrálok, és a kettőt összekötő szakaszon pedig az őnöket veszem célba. Az első helyen rendesen elidőztem, ugyanis a legnagyobb deltás csukáimat onnan szedegettem ki, de most csak egynyaras krokodilok voltak a színtéren. Egy helyi szaki fel is világosított, hogy már egy ideje csak ilyenek jönnek, a nagyoknak nyoma sincs. Fogtam magam és irány a következő helyszín, de közben megálltam egy kicsit balinozni. Ebből a balinozásból jó három órás dobálás lett. Nem azért, mert ennyire kerestem őket, hanem mert ott voltak és igen jól szórakoztam, annak ellenére, hogy közben az eső is el-elvert. Bármit húztam el előttük, mindenre ráugrottak. A titok csak annyi volt, hogy nagyon közel, sőt egyenesen be kellett dobni a belógó fűzfaágak alá. Ha jó helyre sikerült dobni, amint mozgásba lendült a csali, máris villant egy fehér test és húzta a botot. Nem voltak bestiálisan nagyok, de ahhoz épp elég nagyok voltak, hogy jól szórakozzam.

A balinok mindenütt ott voltak

Bármit húztam kellet nekik


Végül a csukákra is szántam késő délután két órácskát. Sajnos nem kerültek elő a másik helyszínen sem nagyobbak. A szokatlanul magas vízállás, a rossz idő miatt, vagy csak egyszerűen nem ott tartózkodtak, nem tudtam rájönni, hogy miért, de nem sikerült nagyobb hallal összeakadnom, így csak az utolsó napban maradt némi reményem.

Ekkorákkal kellett beérnem

Az utolsó reggel is elérkezett. Kirándulással indítottuk a napot, ami a teljes délelőttünket kitöltötte, de még a délutánból is elvett pár órát. A kirándulásunk célpontja a Letea-n található erdő, amely a legészakibb szubtrópusi erdő a világon és az egyetlen ilyen jellegű Európában. 300 - 500 éves kocsányos tölgyek is előfordulnak az erdőben, amelyek liánokkal vannak átszőve. Az erdőben homokdűnék is találhatóak. A homokdűnék flórája rengeteg ritka és veszélyeztetett növény otthona. Miután kicsodálkoztuk magunkat az égig érő fákon - amelyek szerintem nyáron látványosabbak -, elindultunk a keskeny csatornákon, hogy horgásszunk is egy keveset a hátra maradt időből.

Leteai erdő tölgyfái

A homokdűnék egy része

Sikerült találnunk egy tavat, ahol még csukák is voltak, és végre egy-két izmosabb példány is előkerült a hínár és a tündérrózsa takarásából. Igazán jól telt az utolsó délután, hisz nem csak sok csukát fogtunk, de végre fárasztani is kellett már néhányat. A szél természetesen továbbra is tombolt, így a viszonylagos jó idő ellenére vastagon fel voltunk öltözve. Néhány öbölben volt csak némelyest szélcsend, de a csukák a hullámok között voltak. Elég súlyos csalikat használtunk, hogy érvényesülni tudjunk. Támolygókat, nagyobb wobblereket egyaránt szerették. A szél segítségével óriási távokra juttattuk el a műcsalijainkat, amelyeket a legtöbb esetben el is kaptak a csukák. Az est közeledtével volt is nagy sóhajtozás, hogy haza kell menni, hisz még el tudtunk volna tölteni pár napot, főleg, hogy már a jobb csukák lelőhelye is megvolt. De ennyi jutott, ezzel kellet beérni, így az idei évben is kipipálhattam a Duna-deltát, talán jövőre jobban sikerül majd.


A túra végére a jobbacska csukák is előkerültek

Béla barátom is tarkón fogott párat

Az utolsó deltai naplementénk


Fotók és szöveg: -Gothárd Ferenc Alpár-





Vissza

Hozzászólás - csak regisztrált felhasználóknak

Regisztráljon vagy jelentkezzen be.


Nyelv

  • HU
  • RO

Horgászat

Horgászat a Duna-deltában

Partnereink

Erdélyi Nimród Erdélyi Horgász Energofish Zetavárpanzió Vadászaterdélyben Central and Eastern European Fly Fishing
Vizpart.ro © 2017 Minden jog fenntartva. Programozta: Maxweb