Weboldalunk karbantartás alatt áll. Az esetleges kiesésekért, hibákért elnézést kérünk. Köszönjük!

Vendégségben a Küküllőn

Pergetés 2013. Július 25. Csütörtök

Az első erdélyi pisztrángom

A híd melletti kis panzió faházai mögött parkoltunk le, majd röviden megbeszéltük, milyen és mennyi felszerelést vigyek magammal. Ezután gázlónadrágot húztunk, és célba vettük a harsogva robogó Nagyküküllőt. Kéklett az ég, smaragdzölden magasodtak felénk a környező hegyek (a helyiek szerint dombok), szikrázva sütött a nap. Házigazdám, Feri tanácsára egy fürge csellét mintázó kis wobblert akasztottam a kapocsba, majd a túlpart felé dobva hagytam, hogy a sodrás kifeszítse a zsinórt, és legyezőszerűen, nagy ívben a fenék köveit kopogtatva lassan átsodorja a meder felénk eső oldalára a kis műhalat. Még barátkoztam a technikával, amikor áramütéshez hasonló rántással jelentkezett az első ragadozó. A hevesen védekező huszonöt centis sebes pisztráng az erős sodrásban derekasan küzdött, a finom felszereléssel sem tartott azonban sokáig megadásra bírni. A merítésnél aztán megtréfált az erős sodrás. Második kísérletem után már a hálóban pihent az elképesztő színekben tündöklő, gyönyörű, pettyes sebes. Annyit mondtam Ferinek boldogan: „Nem kellett sokat várni az első halra”. „Hát ez itt így megy.” – válaszolta, szerényen mosolyogva. 



Utazás, szállás, költségek

Szilveszterkor beszélgettünk Székelyudvarhelyen arról, hogy milyen lehetőségeket rejtenek az egyesület által kezelt vizek, de nyárig kellett várnom, hogy nyélbe üssük a tervezett közös horgászatot. Egy családi kirándulásból szántam bő másfél napot arra, hogy Gothárd Feri segítségével ízelítőt kapjak a pisztrángpergetés szépségeiből. Az utazás autóval Budapestről kicsivel több, mint 11 órát vett igénybe, ami a 700 km-es távra vetítve hosszú idő. Az előzetes várakozásaimat azonban messze felülmúlta az úthálózat minősége. Itthon, Budapesten több gondom van a kátyúkkal, mint Székelyföldön volt. Erdélyben még működik az autósok közti szolidaritás, a rendőri jelenlétre mindig figyelmeztetik egymást a távolsági fényszórók dupla felvillantásával. Persze nem is siettünk, így a mindennapos hosszú kirándulások, valamint az oda- és visszaút során soha sehol nem állítottak meg, büntetést sem kaptam. Számos veszélyes előzésnek voltunk ugyan szemtanúi, de állítom, a közlekedési morálra nem lehet panasz a magyarországi helyzethez képest. Még egy nagyobbat fékeznem sem kellett, pedig a tíz napos nyaralás alatt mindennap autóba ültünk. Az üzemanyag ára a magyar szinten van, a viszonylag lassú tempójú országúti haladás miatt pedig nagyon alacsony fogyasztást produkált az autónk, 5 liter benzin alatt jöttünk ki 100 km-re.

Mi ugyan nem a folyó közelében laktunk, de ahogy megtudtam, közvetlenül a vízparton is meg lehet szállni fűthető, kényelmes, zuhanyzós-vécés faházakban vagy panziókban. Az árak 10 EUR/fő/éj-től indulnak. Az engedélyek beszerzésével nem volt gond – itt szinte mindenki tud magyarul –, a napijegyárak a Magyarországon megszokott szinthez képest kedvezőek (az általam horgászott szakaszon 25 RON = 1750 HUF/fő/nap), főleg annak tükrében, mi mindent rejtenek ezek a csodás vizek, és milyen lenyűgözően szép a környezet.




A „látott” pér

Még télen olvasgattam a vizpart.ro honlapon a fogásokról készült beszámolókat, cikkeket, nézegettem a fotókat. Sok képen láttam pénzes pért, jókora zászlós hátúszóval. Csodáltam ezt a halat, sosem láttam még ilyet, csak filmen és fényképen. Ezt meg is említettem Ferinek, aki – úgy tűnik – elraktározta ezt az információmorzsát. Azt tudtam, hogy pér fogására csak legyezve lenne esélyem, és mivel nem művelem még ezt a módszert, le is tettem a találkozás lehetőségéről. Aztán immár Ferivel együtt a Küküllőn horgászva alig telt el 20 perc, amikor nimfákat úsztatva egyszer csak hirtelen a víz felé görbült pumpálva finom legyesbotjának spicce, majd gyors fárasztás után felém nyújtotta a merítőjében pihegő hosszúkás, ezüstös, izmos halat. „Na itt a pér, most látsz ilyet is!” – mondta felderülten. Ott csillogott a szák mélyén lelapult hátúszóval, hosszúkás, apró szájával szinte mosolyogva az addig „ismeretlen” pér. Megnéztem magamnak, majd útjára engedtük. Villámgyorsan tűnt el a rohanó vízben.


Vizek, lehetőségek


Bár a horgászatra szánt időmből csak a Nagyküküllő egy-egy szakaszával történő ismerkedésre futotta, ennél sokkal több várja azt, aki kifejezetten horgásztúrára érkezik. A Nagyküküllőn van egy különleges – még magyar szemmel is egyedinek tekinthető – szakasz, melyen minden kifogott halat vissza kell engedni. A szabályok a frekventált horgászhelyek közelében nagy táblákon, jól láthatóan olvashatók magyar és román nyelven is. Távozásom után egy héttel ezen a szakaszon rendezték meg a román parti pergető bajnokság egyik hegyi fordulóját is, de ettől függetlenül is rengeteg román legyes és pergető horgász keresi fel ezt a folyót, hiszen Románia legjobb pisztrángos vizeként tartják számon. A népszerűség oka nyilvánvaló: itt van komoly halállomány, mert jó gazdák őrzik és kezelik a vizet. Nyilván máshol is megvannak a kedvező adottságok, itt azonban már kézzel – meg horoggal – fogható az állományt helyreállító, és az elvándorlást pótló telepítések hozadéka, valamint a helyi ősállomány és az egészséges szaporulat.




Aki kisebb hegyi patakokon akar barangolni, és finom, könnyű felszereléssel fák közt lopakodva, kövek mögé bújva vad pisztrángokat becserkészni, itt arra is van lehetőség bőven. De vigyázni azért nem árt: Székelyföld erdőiben él Európa barnamedve-populációjának mintegy kétharmada, és van még szép számmal farkas és hiúz is. Utóbbiakkal aligha találkozik a horgász, a medvével is csak véletlenül, de tény: több helyen láttuk barnamedvék nyomait. Ezért messziről érkező horgászként ajánlatos helyi horgásztársat, vezetőt keresni az ilyen kalandokhoz, hiszen a helyismeret, a rutin és az elővigyázatosság megóvhat az akaratlan találkozásoktól.


Ottjártunkkor a mezőkön vadvirágok pompáztak a szivárvány minden színében, érett a vadmálna, az áfonya, a szamóca, és hihetetlen mennyiségű és számtalan fajtájú gomba bújt elő az esők nyomán. A természet megmutatta gazdagságát, és nem fukarkodtak a vizek sem.

Akinek ennyi folyó víz nem elég, rövid autózással elérheti a zeteváraljai víztározót. A két völgyet feltöltő hatalmas, völgyzárógátas tározó impozáns, a norvég fjordokat idéző látvány, szinte a víztükörből kitörő, erdővel borított hegyekkel. Itt partról és csónakból mindenféle ragadozó célba vehető. Csuka, süllő, harcsa, sügér, és persze hatalmas pisztrángok is úszkálnak benne – a tározó önmagában is megérne egy horgásztúrát.






A meglepetés szivárványos pisztráng

A második napom délelőttjén a sok ígéretes zúgó egyike mögött két rávágást is kaptam egy apró, mélyre törő wobblerre, de nem sikerült horogra keríteni a tettest. Nem hagytuk annyiban, rászántuk az időt a terület átfésülésére. Egyszer csak szinte már a lábam előtt járt a mélyben a kis műhal, amikor a boton keresztül szinte a gerincembe csapott a gyors ütés, és már görbítette is a pálcát a hal. Agresszív menekülése nagyobb jószágot sejtetett, a spiccet többször a víz alá nyomtam, hogy meggátoljam abban, hogy a levegőben mutassa be szabadulóművészi képességeit. Feri szákolta meg a szép szivárványos pisztrángot. Bizony, ezekből a halakból is akad régről, meg a közeli tenyészetekből néhány a folyóban. Én nem bántam, ez a konok kis harcos remek ellenfélnek bizonyult.



Horgászat

A kis patakokban elképesztő mennyiségű apró tegzest, bolharákot láttunk, a kristálytiszta vizek –melyekből akár inni is lehet – ideális otthonai a pisztrángivadékoknak, melyeket az egyesület telepítéskor a felső patakszakaszokba helyez. Itt megedződve, megerősödve jutnak le aztán az alsóbb szakaszokon keresztül a folyóba, ahol már kérészek és halak is (fürge cselle, domolykó és persze pisztrángivadékok) bővebb táplálékforrást jelentenek.

A rendszerint patakokon vagy kisebb, gyors vizű folyókon gázolva horgászóknak igazi paradicsom ez a hely, számtalan zúgó, kő, gödör tarkítja a medret, szinte minden beállóban volt több akciónk is. Aki – velem együtt – kevésbé járatos az ilyen jellegű horgászatban, annak érdemes megfontoltan, higgadtan mozogni. A húzós víz nem játék, még ha épp csak térdig ér is. Fontos meggyőződni róla, hová lép az ember. Ha nagyobb halat akasztunk, követnünk kell az ellenfelet, az pedig nem megy könnyen, hacsak nincs kellő gyakorlatunk a fárasztás közben gázolva haladásban.






Pergető felszerelés tekintetében azt tapasztaltam, hogy érdemes egy átlagos UL-pergetőbotnál keményebb, gyorsabb pálcát választani nagyon vékony, minőségi fonott zsinórral. Kisebb pisztrángokat puha bottal és monofil zsinórral is meg lehet ugyan akasztani, de a testesebb, 40 centinél hosszabb sebesek megakasztásához kell a közvetlen kontaktus és az átütő erő. A merevebb botot és a nyúlni képtelen fonott zsinórt aztán lehet a finomabbra állított fékkel kompenzálni. Műcsalik vonatkozásában a természetes táplálékot utánzó, nagy sodrásban sem túlverető wobblerek váltak be leginkább.

A halakat kímélendő a wobblereken a horgokat egyágú, szakáll nélküli vagy mikroszakállas horgokra cseréltem. Ennek köszönhetően az akasztások jó része nem volt sikeres, de nem panaszkodom, így is rengeteg halat fogtam. Mindenesetre aki hasonlóan tesz, készüljön fel számos leakadásra, és persze a gondtalan horogszabadításra, a jó állapotban elúszó, egészséges pisztrángok látványára.





A nagy sebes, ami....

Feri mindent megtett azért, hogy a sok kisebb sebes pisztráng mellé a kirándulást egy igazi nagy, sárga sebes fogásával koronázzam meg. A nap során jobbnál jobb gödröket fésültem át, délutánig két jókora hal is kirázta a szájából a csalit, egy pedig egy kőre csavarta a zsinórt, majd elszakította azt, megakasztása után szinte azonnal. Egyre nőtt a feszültség, fogytán volt az időm. Elérkeztünk az utolsó medencéhez, negyedóra volt hátra az előre megbeszélt hazaindulásig. Egy drámaírónak is becsületére vált volna az a pillanat, amikor a húzós vízben derékig állva, az utolsó percben a sodorvonalból kivillanó wobbleremet elragadta egy láthatatlan lény, és csuklómat kicsavarva a vízbe csapta a botot. „Ez lesz az!”– kiáltott fel Feri, majd adta rögtön az utasítást. „Lefelé!” Máig nem tudom, hogy sikerült a zsinór végén hangsebességgel ide-oda száguldó pisztrángot húzáson tartva a víziló méretű kövek közt lejutnom a zúgó alatt pezsgőfürdőként örvénylő vízbe. Az adrenalin pillantok alatt szétáradt bennem, megszűnt egyszerre minden körülöttem, csak a harcra koncentráltam. Feritől jöttek a taktikai tanácsok „Ne engedd ugrani!” Tartottam is a víz alatt. Sok gyors és termetes hallal volt már dolgom eddig, de a sebesség, amivel ez a pisztráng a zubogó vízben sokszor lábaink mellett száguldozott cikázva, elképesztő volt. Az akadás jónak tűnt, a bot kezdte felőrölni a hal ellenállását. Egyszer végre felszínközelbe jött, csak alkarnyi méretű sötét hátát láttam. „Jó lesz, emeld fel még egyszer!” hallottam a tanácsot, majd elakadt a mélyben a zsinór mozgása, aztán hirtelen súlytalanná vált, és a rohanó víz a felszínre dobta a szakadt madzag kunkorodó végét. Ennyi... Nem lett happy end. Álltunk a harsogó vízben egymással szemben, döbbenten, némán. Nem érdemeltem én még meg egy ilyen halat, futott át az agyamon. Aztán arra gondoltam, ha ezzel az epizóddal vége is lett a kirándulásnak, már tudom, miért érdemes visszatérnem.







Szöveg: -Hernyák Aurél-
Fotók: -Hernyák Aurél / Gothárd Ferenc Alpár-
 





Vissza

Hozzászólás - csak regisztrált felhasználóknak

Regisztráljon vagy jelentkezzen be.

#22016.02.26 22:31
jaxi
 Zeteváralya és onnan akár gyalog bejárható a teljes C&R szakasz,horgászni csak Május 1-től szabad 
#12016.02.26 18:23
Joseph
Melyik település közelében található ez a patak Erdélyben?

Nyelv

  • HU
  • RO

Horgászat

Horgászat a Duna-deltában

Partnereink

Erdélyi Nimród Erdélyi Horgász Energofish Zetavárpanzió Vadászaterdélyben Central and Eastern European Fly Fishing
Vizpart.ro © 2017 Minden jog fenntartva. Programozta: Maxweb