Weboldalunk karbantartás alatt áll. Az esetleges kiesésekért, hibákért elnézést kérünk. Köszönjük!

A szeszélyes Duna-delta

Pergetés 2015. November 12. Csütörtök
Az öreg folyó deltavidéke szinte mindig képes valami mást mutatni, mint amit várnál tőle. Ez nem mindig pozitív, néha a negatív arcát is megismerteti a látogatókkal. Tagadhatatlan, hogy az elmúlt 10-15 évhez képest szerényebb a halállománya, mint minden más természetes víznek, de ha elég talpraesettek vagyunk, akkor sikerül halszagúvá válnunk.

Végre az elmúlt évekhez képest az idén hosszabb időszakot sikerült a Deltában eltöltenem, összesen 7 napot. Véleményem szerint, ha az ember odautazik, akkor ennyit mindenképpen érdemes ott is maradni, különben mire rájön, hogy merre keresse a halakat, addigra már jöhet is haza.

Jozsó barátommal zökkenőmentes utunk volt végállomásunkig, Krisánig, ahová már délben megérkeztünk. Egy gyors falatozás, az engedélyek, deltai belépők átvétele után már délután a vízen is voltunk. A szállásunkhoz közeli helyeket fogtuk kérdőre, nem akartunk nagyobb távot bevállalni, hisz korán jön már a sötétség így ősszel, és a lehető leghamarabb szerettünk volna összebarátkozni a delta halaival. A víz sajnos nem volt tisztának mondható, így nem voltak nagy reményeim, de nem volt teljesen veszett az ügy. A csatornák összefolyásánál lehetett tisztább vizet találni, hisz amíg a tavakon átfolyik, addig megszűri a növényzet, így már némileg áttetszőbb víz érkezik vissza a Dunába, és a mellékágaiba. Az ilyen helyek közismerten jók, nemcsak a békéshalak számára, hanem a ragadozók is szívesen tartózkodnak a homályos és tiszta víz keveredésénél. Ez gyorsan bizonyságot is nyert, hisz az első balin hamar felakadt a horogra. Általában mindig a balinokat szeretem célba venni az első napon, hisz elég hálásak, ha a megfelelő helyen keressük őket, hamar sikerélményhez juttatnak. A továbbiakban sem kellett panaszkodnunk a balinokra, minden nap hozzátettek valamit a sikerélményhez.

Szeretek balinozni, jó partnerek

Hálából elmehetnek




Az est leszálltával a süllők voltak a következő célpontjaink. Partról indítottuk a támadást. Szeretem, mikor a lábam előtt vezetett csalira vadul kapaszkodik rá a sötétben egy-egy tüskés hal. Nos, ez az első estén nem ment ilyen egyszerűen. Sikerült kicsikarni pár kapást, de csak egy süllőt tudtunk felmutatni. Az est előrehaladtával a harcsákra is rápróbáltunk, de jó érzékkel sikerült kiválasztani azokat a helyeket, ahol nem táplálkoztak, kapásig sem jutottunk. Van ilyen.

A túra elsődleges célpontjai a csukák voltak, amelyeket több–kevesebb sikerrel megtaláltunk a hét minden napján. Csatornákban és tavakon egyaránt fogtunk csukát. Nem voltak nagyok, nem döntögettünk rekordokat, de a darabszámmal általában nem volt gond, jól elszórakoztattak a kisebb csukák. A csali méretének a növelésével próbáltuk a nagyobb ragadozókat kizökkenteni a lelki nyugalmukból, és kapásra ösztönözni őket. Ez a próbálkozásunk nem járt különösebb sikerrel. Kevesebbet fogtunk, de legalább nem voltak nagyobbak. A következtetést gyorsan levontuk, és visszatértünk a szokványos méretű, 10 centi körüli csalikhoz. A kristálytiszta sekély vízben nagy élmény volt becserkészni a növényzet között lapuló ordasokat. Többször látványos kapással, és harccal örvendeztettek meg. Egy idő után a csatornákról teljesen le is mondtunk, hisz érdekesebb volt a sekély vízben fogni őket. Voltak napok, mikor csak foghegyről ettek, ilyenkor általában jó sok halat elbuktunk, és persze az a természetes, hogy a jobb halak verték le magukat a horgokról többnyire. Hiába próbáltam a lágyabb botot, hogy talán így elkerülhetem azt, hogy minden második halamat elveszítsem, nem vezetett eredményhez, de legalább folyamatosan gondolkodni kellett, hisz az milyen egyszerű is lett volna, ha minden halat megfogunk. A lényeg, hogy egész jól elszórakoztunk, és olykor sikerült jobb napokat is kifognunk, amikor magabiztosabban ettek.

Na, vajon hol vannak a csukák

Ilyenek voltak a nagyobbak






A csukák mellett az UL pergetés is szerepet kapott, hisz a deltában töménytelen mennyiségű sügér úszkál, csak meg kell találni őket. A kis tüskés útonállók felejthetetlen órákat szereztek. Bármennyire hihetetlen, gyakran előfordult, hogy minden dobásra jutott egy hal. Aki nem veti meg a kisebb halakat, és a finom pergető bottal való horgászatot, az rettenetesen jókat szórakozhat. A sügérek mellett a finom cuccra gyakran érkezett darabosabb vörösszárnyú keszeg és csuka is. Ha szerencsém volt, akkor nem harapta el a leheletvékony zsinórt, és izgalmas percek következtek. Egy-egy 50 centis csuka rendesen meg tudta görbítgetni a pár gramm dobósúlyú kis virgácsot, és szépen ciripelt a fék is. Partról, vagy csónakból egyaránt jó szórakozás volt az UL horgászat.

Az UL cuccal élmény volt sügérezni

Szépek voltak

Néha csuka is ráugrott a pici gumikra

Vöröseket is fogtunk gumizva

A kisebbek is elkapták

Az esti süllőzésről azért nem kellett teljesen lemondanunk, voltak egészen jó esték a zavarosodó, áradó víz ellenére. Ha szerencsém volt, akkor 8-10 kapást is sikerült kicsikarnom, és a legjobb esetben ebből 6 halat partra is tettem. Sajnos, süllőből sem sikerült nagyot fogni, de még akasztani sem, be kellett érnem bő kettesfeles tüskéssel, ami azért már jónak mondható. Viszont végre átélhettem azt, amire egész évben vágytam, hogy éjszaka a nagy folyón pergessek süllőre, és agresszív kapással vegyék a csalit a fogaik közé. Ezek a kapások a feszes és érzékeny boton áramütésként hatottak az éjszaka sötétjében. Nem lehetett eltéveszteni. Igaz, hogy akadt egy-két szégyenlősebb hal is, amely csak megfogta a gumihalat, nem akarta kicsavarni a botot a kezemből, de ellenben volt olyan is, amely egyből torokra szippantotta. Sajnos, akadtak gyengébb esték, amikor 5-6 kapásból csak egyet-kettőt vehettem kézbe, vagy egyet sem, de ez a szép a horgászatban, egyszer fent, egyszer lent.
 A harcsák sajnos nem díjazták fáradozásainkat, így be kellett érni a süllőzés közben felakadó kisebb bajszosokkal, amelyek egy pillanatig elhitették, hogy jobb süllő van a horgon.

A süllőkről sem kellett lemondanunk

Szebbek is akadtak

Kicsi bajszosak is beugrottak süllőzés közben

Fogtam már nagyobbat is, de kisebbet is

Hogy kirándulásunk még emlékezetesebb legyen, a harmadik nap derekán a csónakunk kormányrendszere felmondta szolgálatot. A probléma megoldódni látszott, hisz volt lehetőség a cserére, de ennyivel nem úsztuk meg. Még azon az éjjelen elsüllyedt a csónak. Alig egy méter látszott ki a hajó orrából, mikor értesítettek a problémáról. Szerencsére jól megkötöttük, így nem vitte el a víz, csak besüllyedt a stég alá. Nyolcan, két órán keresztül, váltakozó erősségű esőben próbáltuk partra húzni, ami csak részben sikerült. Végül Jozsóval ketten addig okoskodtunk, kötöztük, szívattuk a vizet, míg reggelre ismét a vízen volt a csónak. Ezúton is köszönet a segítségért azoknak, akik nem sajnálták a száraz ruhát, és segítettek az esőben. Sajnos, ezzel nem volt vége a kalandnak, ugyanis a motor pár órán keresztül a víz alatt volt, de úgy látszott, hogy mire haza kell indulnunk, addigra rendbeszedik, de a szakember napokig nem ért rá. Hogy ne kelljen a parton szomorkodnunk a túra hátralévő ideje alatt, kaptunk házigazdánktól egy csónakot és egy motort, így a horgászatról nem kellett lemondanunk. A hazafele vezető út még tartogatott némi kalandot. A motorral úgy látszott, hogy minden rendben, magától helyrejött, amit annak tulajdonítottunk, hogy kiszáradt, és közben a kormányrendszert is kicserélték, így nekivágtunk, hogy kicsónakázzunk a deltából, de a motor nem heverte ki a fürdést, és pár kilométer után meghalt. Végül néhány órás várakozás után kivontattak minket. Szeszélyes tud lenni a delta, egyszer a kegyeibe fogad, máskor hátat fordít. Összegezve a dolgokat nem volt a legjobb túra, de lehetett volna rosszabb is.

Irány haza


- Gothárd Ferenc Alpár-





Vissza

Hozzászólás - csak regisztrált felhasználóknak

Regisztráljon vagy jelentkezzen be.


Nyelv

  • HU
  • RO

Horgászat

Horgászat a Duna-deltában

Partnereink

Erdélyi Nimród Erdélyi Horgász Energofish Zetavárpanzió Vadászaterdélyben Central and Eastern European Fly Fishing
Vizpart.ro © 2017 Minden jog fenntartva. Programozta: Maxweb