Weboldalunk karbantartás alatt áll. Az esetleges kiesésekért, hibákért elnézést kérünk. Köszönjük!

Üde színek

Legyezés 2014. Június 02. Hétfő
A tavasz és a nyár eleje a megújulás ideje, mindenhol sarjad a vegetáció, csupa szín, csupa pompa minden. Nem csak a táj pompázik üde színekben, hanem a hegyi vizek lakói, a halak is a szivárvány minden színében tündökölnek. Természetesen ők az év minden napjában ilyen színpompásak, csak a téli-tavaszi kényszerpihenő után –amit a halak békés szaporodására rendeltek el– mindig színesebbnek tűnnek. Ezek tükrében talán nem is csoda, hogy vártam az első alkalmat, hogy végre a hegyi vizeken horgászhassak. Elsősorban a Nagy-Küküllő C and R szakaszára voltam kíváncsi, pontosabban az ott lévő halakra.

A víz a szokásosnál magasabban hömpölygött, és kissé szürke volt, igaz a Küküllő sosem kristálytiszta, eltekintve néhány ritka őszi kivételtől. A halak ezt az opálos vizet szokták meg, így nem kellett aggódnom, hogy esetleg nem mutatnak érdeklődést a nimfáim iránt. Azonban még mielőtt a horgászatra rátértem volna, akadt felfedeznivaló a parton is. A növényzet friss zöld színben pompázott, elképesztő, hogy a természet mennyi apró csodát rejt, csak nyitott szemmel, érdeklődéssel kell lenni iránta. Minden levél, kipattanó virág, más és más. Ha elmerülünk a részletekben, érdekes formákat, színeket figyelhetünk meg. Sajnos az objektívem korlátozott lehetőségeket biztosít, de megpróbáltam pár részletet kiragadni, ami számomra érdekesnek bizonyult.

A víz szürkés árnyalatú volt

Nem érdemes elmenni a részletek mellett



No, de nem akarok senkit untatni az amatőr természetbúvár hajlamaimmal, inkább rátérek a horgászat okozta örömökre. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatták, hogy a szezon első felében nem annyira aktívak a hegyi vizek lakói. A hideg víz, és még ki tudja, még mi van rájuk negatív hatással, ezért nem is vártam csodát az első horgászatoktól, de sikerült meglepnie a kis folyónak.  Az első halaim pisztrángok voltak, nem túl nagyok, mintegy 25-26 centisek, de igen harciasak. Pár éve az ekkora méretű halak még nem számítottak gyakorinak, de a szigorú szabályoknak köszönhetően a pisztrángállomány erőteljes fejlődést mutat, így már megszokottnak számítanak. Örömmel vettem kézbe az első halaimat, majd gyorsan vissza is engedtem őket. A pisztrángok mellett hamar került a szákba pér is. Az első nem okozott különösebb meglepetést, mert egyet-egyet majd’ minden alkalommal fogok, de a negyedik után már kezdtem elcsodálkozni. Néhány éve a pér állományt rendesen megtizedelték a kormoránok, és igencsak lassan heverik ki a holokauszt okozta veszteségeket, ezért minden példány drágakőnek számít. Hát ezért volt kellemes meglepetés, hogy rövid idő alatt többet is sikerült horogra csábítanom, és mindenik 26-27 centisnek bizonyult. Az igazi meglepetés azonban még hátra volt. Mivel leginkább a naturalista legyek hoztak eredményt, ezekre kezdtem nagyobb hangsúlyt fektetni. Az egyik kapást követően nagyobb ellenállást tapasztaltam, nem lepődtem meg, hiszen igen komoly pisztrángokat is fogtam már a folyóban, de amint a felszínre emelkedett a megakasztott hal, mindjárt más lett a helyzet. Egy igen szép pér locsolt a felszínen. Gyorsan megszákoltam, hisz ritkán találkoztam ekkora egyeddel a hazai vizeken. Gyorsan le is mértem, 34 centisnek bizonyult. Tágra nyílt szemekkel csodáltam a fenséges halat, majd néhány fotót követően vissza is csúsztattam a gyors vízbe.
 

Az első pérek egyike

34 centis csodás példány

Az 5-7-es orsómat teljesen beteríti a hátuszonya

Mielőtt még távozott volna, megcsodáltam pompás vitorláját

A horgászat további felében még sok színpompás halat sikerült fognom, de már nagyobb egyed nem akadt, viszont a harcias pisztrángocskák jól elszórakoztattak. Továbbra is a legsikeresebbnek a természethű légyutánzatok mutatkoztak, a máskor oly sikeres élénk színekkel tuningolt nimfák csak elvétve fogtak egy-két halat. A horgászat végeztével még napokig azon töprengtem, hogy csak véletlen volt a nagyobb pér és a több kisebb fajtársa, vagy ténylegesen mutatkozik a javulás az állományon. A választ néhány nap múlva megkaptam, mikor ismét lehetőségem nyílt pár órát horgászni.
 

A pisztrángok állandóan jelen voltak

A természetazonos színek kellettek


A színes nimfák ritkábban adtak halat


Szándékosan választottam egy másik részt a horgászat helyszínéül, de természetesen ez is a C and R szakaszon belül volt. Kíváncsi voltam, hogy a halak eloszlása menyire egyenletes a zónán. Már az első helyen, ahol megálltam fogtam egy termetesebb pért, természetesen megmértem, 31 centis volt. Minden jobb halat lemérek, és nyilvántartásba veszek, fontosak számomra az adatok. A következő dobásokkal egy még nagyobb pért is akasztottam, de könnyedén lecsusszant a szakállnélküli horogról. Kezdtem egyre jobban meggyőződni, hogy a korábbi horgászaton fogott nagyobb pér nemcsak a véletlen műve volt. Nemsokára még pár darab kisebb példányt is elkaptam, és természetesen jópár pisztráng is meglátogatott. Percekkel a horgászat befejezése előtt egy újabb szép pért szákoltam meg. Ez a példány 33 centisnek bizonyult. A hátuszonya valamivel kisebb volt, mint a korábbi nagyobb halaké, de ez magyarázható volt azzal, hogy egy ikrás egyed került a hálómba. Ez alkalommal is a természetesre hasonlító nimfautánzatok voltak a nyerők, így új felfedezés ezen a téren nem született. A horgászat végeredménye arra engedett következtetni, hogy a pisztrángok mellet a pérek állománya is szemmel láthatóan javul, azonban két alkalom után nem igazán lehet messzemenő következtetéseket levonni, ezért még mindig hajtott a kíváncsiság.
 

Az első halam egy 31-es pér volt

Szép színekben tündökölt

Kisebbeket is fogtam

Egy 33 centis ikrás példány

Lényegesen kisebb az ikrások hátuszonya


Alig egy hét múlva a kíváncsiságtól vezérelve ott folytattam, ahol korábban abbahagytam. Az első dobásokra a bokor alól egy izmos pisztrángocska ugrott elő. Megköszöntem elszántságát, majd az áramlattal szembe állítottam és útjára bocsátottam. Pár lépéssel odébb egy újabb kapás rázta meg a botomat. Már az első másodpercekben nyilvánvalóvá vált, hogy nem pisztrángot fogtam. A helyi viszonyokhoz mérten egy jó pér kiflizett a horgomon. Gyorsan lecsaptam rá a merítőmmel, mielőtt még angolosan távozott volna. A hálóba pillantva egyre jobban arra gyanakodtam, hogy ez felülmúlja a korábbi napokban fogott halaimat is. A mérőszalagot hosszan fektetve rajta bebizonyosodott, hogy helytálló a sejtésem. 36,4 centinél ért véget a hal, ezzel már nem is volt szükségem több bizonyságra, hogy a pérek kezdenek visszatérni a vidékünkre.
 

Az első halam

Második halnak nem rossz

36,4 cm, a Küküllő ajándéka

Fantasztikus színekben pompázott a hátuszonya



És hogy kicsit a nyers adatokra is kitérjek, a nyerő legyek 12-es horogra voltak kötve, és egyértelműen a barnás, natúr utánzatok domborodtak ki. A nimfákat közel az aljzathoz vezettem, úgy, hogy olykor a köveket is kopogtassam velük. Kiemelés előtt igyekeztem úgy irányítani őket, hogy lassan a felszínig emelkedjenek, és ebben a fázisban végigsepregettem az alattam elterülő részeket. Az emelkedés szakaszában is voltak kapásaim. A pisztrángok elég vehemensen támadtak, míg a pérek csak rácsimpaszkodtak a horogra, akár egy darab rongy.
Remélem, hogy ezekkel a halakkal nincs vége az idei szezon meglepetéseinek, bízom bene, hogy 40 centis pérről is beszámolhatok az elkövetkezőkben.


Gothárd Ferenc Alpár
 

 



Vissza

Hozzászólás - csak regisztrált felhasználóknak

Regisztráljon vagy jelentkezzen be.


Nyelv

  • HU
  • RO

Horgászat

Horgászat a Duna-deltában

Partnereink

Erdélyi Nimród Erdélyi Horgász Energofish Zetavárpanzió Vadászaterdélyben Central and Eastern European Fly Fishing
Vizpart.ro © 2017 Minden jog fenntartva. Programozta: Maxweb