Weboldalunk karbantartás alatt áll. Az esetleges kiesésekért, hibákért elnézést kérünk. Köszönjük!

Műléggyel a paducok és márnák nyomában

Legyezés 2012. Szeptember 10. Hétfő

  Néhány barátom kérésére karakterekké formálom műlegyes tapasztalataimat, kalandjaimat a márnákkal és paducokkal. Remélem, sikerül a szkeptikusokat is meggyőznöm, hogy igenis szabályosan szájba akasztva is foghatóak ezek a halak, és nem külső akasztással, ahogyan azt sokan elképzelik. Mint minden más hal, ők sem csupán a víztől nőnek meg, és maradnak életben, valamit enniük kell, és többnyire a vízben található férgekkel táplálkoznak, így ésszerűnek tűnik, hogy meg lehet fogni őket ezeknek a lárváknak az utánzataival, akárcsak a pisztrángféléket.

  Talán először gyorsan ecsetelném a legyes módszert, amely számomra eredményessé tette a paducra és márnára történő legyes horgászatot. Mindenképpen nimfázásra kell gondolni, a paduc nem az a hal, amely a felszínen sodródó rovarokra áhítozik. A nimfás stílusokból kiemelném a francia (hosszú) nimfázást, ezzel a módszerrel voltam a leghatékonyabb (nemhiába nyertek ezzel a módszerrel több legyes versenyt). Fontos, hogy a legyünk minden rezdülését érezzük az aljzaton, mert a kapás csupán egy kis koppintás, amit olykor elég nehéz megkülönböztetni a kövek által okozott kopogástól. Hogy ilyen szoros kontaktusban legyünk a csalinkkal a hagyományos legyező zsinórt el is felejthetjük, damilra kell cserélnünk azt. Speciális hosszú előkéket is lehet kapni, de a sima damil is jó szolgálatot tesz. Ennél a módszernél vannak, akik a damil és az előke közé bekötnek egy indikátort, amin figyelemmel követik a kapást. Én ezt a kapásjelzőt néha mellőzöm. Általában fluózöld 0,20 –as damilt használok, amit jól látok, és ehhez kötöm hozzá a 0,14-es előkét, amelyre a két darab nimfa kerül. Három legyet is használhatunk, így lehetőségünk van több típust is kipróbálni, valamint a szerelékünk súlya is megnő, így a gyorsabb vízben is könnyen az aljára süllyednek a legyeink. A három nimfának azonban van hátránya is, könnyebben elakad a szerelékünk, és olykor éppen fárasztás közben történik ez, így halvesztéshez is vezethet a dolog. Amennyiben két legyet használunk csupán, és nem érjük el a gyorsabb szakaszok alját, akkor egyszerűen egy kis tungsten pasztát kell gyúrni a második légy fölé, így a plusz súly leviszi mindkét legyünket. Hogy a módszer zsírozottabban működjön, hosszabb 9 – 11 lábas botokra van szükség, amelyek 3 – 4 zsinórosztályúak. Ezekkel az érzékeny pálcákkal jól nyomon követhető, hogy mi történik csalinkkal a víz alatt, és helyesebben tudjuk a nimfáinkat is vezetni.

  Ahhoz hogy paducra és márnára eredményesen horgászhassunk léggyel, keresnünk kell egy olyan vizet, amelyben megtaláljuk ezeket a halakat –ez ugye egyértelmű–, és gázolható a folyó. A lassú folyású, mély, több méteres részeket el is felejthetjük, ott nem vezet sok eredményre a legyes horgászat. A gyorsabb folyású, kavicsos aljzatú folyók a legideálisabbak. Szerencsére nem magamnak kellett keresgélnem, hogy hol találok megfelelő folyót, voltak már előzetes infóim az erre alkalmas vizet illetően. Számomra, ami még nagyon fontos, hogy szeretem a nagy halakat, így itthon a Küküllőn nem volt nagy kedvem a 20-30 dekás paducokat kergetni, akkor már inkább a pisztrángok. Ezért is történhetett meg, hogy több mint 100 kilométerre utaztam a vésettajkúak és a bajszosok után a Marosra. Ezen a vízen a kisebb paducok is 40-50 dekásak, így már több élményt nyújt a horgászatuk, és még nem is beszéltünk a harcos márnákról, amelyek mérettől függetlenül kemény ellenfelek. A halak mellett még a táj is csodálatos volt, így viszonylag hamar alkalmazkodtam ezekhez az uszonyosokhoz a pisztrángok után.
A tavaly sodródtam erre a folyóra Dokival és Borisszal, gondolom az ő nevükben is nyilatkozhatom, hogy mindhármunkban mély nyomot hagyott, így nem csoda, hogy időről-időre visszatérünk egy kis „paduclegyezésre”.
 

Róluk van szó

A márnafélék is elkapják a legyet,…

…akárcsak ez a petényi márna


  Igazából az őszi időszak a legerősebb ezekre a halakra, de nyáron is szépen lehet fogni őket, így nem vártunk az idén az ősz beköszöntéig már korábban látogatást tettünk a Marosra. Az első túránkon az időjárás nem fogadott teljesen a kegyeibe, de végül eredményesen zártam a napot. A második túrára már nagyobb létszámban és jobban felkészülve mentünk.

  Kora reggel érkeztünk a folyó kavicsos partjára, de voltak, akik még korábban keltek, mint mi. A helyi erők már szorgosan eregették úszóikat. Minket ez különösebben nem zavart, hisz a gyors részek, amelyek nekünk a legmegfelelőbbek voltak, csak ránk vártak.
Borisz barátom volt a leggyorsabb. Mi még az autónál a felszereléssel bíbelődtünk, mikor már barátom összeszerelt cuccal ereszkedett a vízpart irányába.
Mivel a 9 lábas botomat egy kissé átépítettem a nád segítségével, és a 3 részes pálcából 4 részeset alkottam, így a kis 7,6 lábas pálcámat kotorásztam elő. Korábban már tettem próbát vele, hogy miként működik a nimfák alatt, és eredményes voltam, így nem féltem a betli lehetőségétől.
-Ha a halak ott vannak, én ezzel is becserkelem, és ezzel a kis virgáccsal alázom majd le a társaságot. – ugrattam a fiúkat.
István végigmérte a botomat, majd így szólt: -Na gyere, adok egy rendes nimfás botot. – és felém nyújtotta a nagy becsben tartott egyedi építésű 10 lábas botját.
Kicsit gondolkodtam, hogy elfogadjam a nagylelkű ajánlatot. Híres vagyok arról, hogy gyorsan le tudom nullázni a horgászbotot, így kissé vonakodtam, nem akartam kárt tenni benne, de végül meggyőztem magam, hogy tudok én szépen is horgászni, így bevállaltam a becses szerszámot. Mindenképp kényelmesebb és hatékonyabb a hosszú bot.
Mire felcicomáztam a kölcsönbe kapott botot, és beereszkedtem a partoldalon Borisz már fárasztotta is az első paducot, ami megunván a harcot gyorsan megpattant a horogról. Kevéssel később egy kismárnát merített meg barátom. Közben a teljes társaság beállt valahova és eregetni kezdte a legyeit.
Borisz kiáltására lettünk figyelmesek. Iszonyúan görbült a botja. –Megvan, nagy, nagyon nagy márna. – mondta remegő hangon. Elindultam a fotógéppel, hogy megörökítsem a pillanatot, mikor felbukkan a nagy bajszos. Közelebb érvén látom, hogy a hal nagyon egy helyben áll. Kezdett gyanús lenni a dolog, majd szóvá is tetem észrevételemet.
–Te Borisz, az nem hal lesz, hanem egy nagy rongy, ami a kövek közé van akadva, te azt fárasztod.
–Nem, nem, nézd, hogy rázza a fejét. –és a botspiccre mutatott.
–Látom én, de az akkor sem stimmel, mert nem mozdul a kő mellől, a márna meg nem így harcol. Menj be, és kicsit bíztasd meg, hogy mozduljon valamerre, mert még mindig azt mondom, hogy rongydarab.
Barátom elindult a vélt hal felé, de csak nem akart mozdulni a bestia. Mikor már csak pár lépésre volt belátta, hogy nekem volt igazam. Úgy döntött, hogy kiveszi a nimfatemetőt, még lépett egyet és eltűnt a hullámokban. Csak a fejét láttuk egy ideig, majd négykézláb menekült a partra. Mindenéből csorgott a víz. Hatalmas nevetésben tört ki a társaság. Szerencsére nem vette zokon barátunk, jó srác, velünk együtt nevetett.
 

A reggeli fényeknél nem volt utolsó a látvány

Borisz koncentrál

A „nagy márnával” való küzdelem után :)

  Miután jól kiszórakoztunk magunkat társunk balszerencséjén, ismét nekiláttunk horgászni. Egy loccsanásra lettem figyelmes. Óvatosan ráálltam a tetthelyre és elkezdtem eregetni a nimfáimat. Talán hármat dobhattam, és közben azt kezdtem ecsetelni Istvánnak, hogy tetszik a botja, csak már arra lennék kíváncsi, hogy fárasztáskor hogy viselkedik. Alig hagyták el a szavak a számat, egy enyhe koppintásnak akasztottam oda, aminek következtében máris tapasztalhattam, hogy miként kezeli a pálca a megrohanó halat. Ügyesebb halba akadtam már az elején éreztem, és valóban, egy formás paduc bukkant fel nemsokára a gyors vízben. Csinált pár kitérő hadműveletet, de végül nem kerülhette el a merítőt. Elsőre kilósra saccoltam a halat, de gyorsan előkerült a mérőszalag és a mérleg. 41 centi, 80 deka, nem rossz kezdés.
Elkészítettem a kötelező fotókat, majd visszacsúsztattam a vízbe az ellenfelemet. Felgyorsultak az események, Borisz ismét fárasztott, még el sem érte a hal a merítőt Doki is jelzett, hogy hala van. A fotózással még nem is végeztem már István is irányítgatott egy paducot.
–Hohó fiúk, most már én is horgásznék. –mondtam nevetve, ami annyit jelentett, hogy fogják kissé vissza magukat.
 

Perfekt akadás

Majd’ kilós reggeli paduc

Borisz viaskodik valamivel

Ő volt a tettes

István is elkapta egy paducnak a grabancát

Doki sem lazsált

Elemükben voltak a paducok


  Végre én is dobálhattam, a gyors rohamot követően a halak kissé szégyenlősé váltak. Kisebb petényi márnák bukkantak fel a folyó különböző pontjain. Mindenütt ki-kiugrott egy barna halacska. A legyeket is csak ők kezdték csipegetni. A márnácskák közt becsúszott egy paduc, de viszonylag gyorsan faképnél hagyott.
Kezdett egyre melósabbá válni a halfogás, így egyre sűrűbben változtattunk helyet. Én nem voltam hajlandó eltávolodni a tuti szakasztól, így ezen az eredményes 200-300 méteres szakaszon sétáltam le-fel. Néhányan a társaságból kocsiba ültek, és távolabbi helyszíneket is felkerestek a siker érdekében. Páran - velem együtt - úgy vélték, hogy a jó helyet nem kell elhagyni, hisz a halak ott vannak, csak meg kell keresni őket, és meg kell etetni a legyet velük.
 

Közben a sziklákra is vetettem pár pillantást,
még ott voltak, nem hordta el senki őket


  Az úszós horgászok is kezdtek elfáradni, hisz sokan közülük még halat sem láttak aznap, kivéve azokat, amelyeket mi fogtunk. Néhányan közülük össze is csomagoltak, és odébb álltak.
A távolban Szilárdra lettem figyelmes, amint viaskodik valamivel. Mire odaértem megszákolták Dokival a márnát, és éppen a hálóból hámoztak ki. Nem az öregek közé tartozott, melyeket igazán szerettünk volna becsapni, de szép barnás, aranysárgás példány volt. A fotózással voltam elfoglalva, mikor István felől érkezett jelzés, hogy ő is beleakadt valakibe. Szerencsére még időben érkeztem, és tudtam pár fotót lőni a fárasztás pillanatairól is. Egy szép vaskos paduc pancsolt a felszínen. István merítő nélkül kézzel nyúlt alája, sikerült megtartania egy pillanatra a halat, hogy megörökítsem, de utána egy mozdulattal megszabadult a hal, és idő előtt távozott az érdeklődő szempárok elől. A sorsa úgy is az lett volna, hogy elengedjük, csak ő gyorsabbnak vélte ezt a megoldást, ahelyett, hogy pózoljon nekünk még egy kicsit. Úgy tűnt, hogy ismét volt egy kis időszak, mikor elemükben voltak az uszonyosok, és én pont a fotózással foglalatoskodtam, így lecsúsztam a sikerről. Azonban egy-egy jobb fotó számomra majd’ olyan siker, mint egy nagyobb hal kifogása.
 

Színpompás márna

A kötelező pózolás

Na még így is

Mehet

István is fáraszt

Paduc a horgon

Immár kézben


A folyó megmakacsolta magát. Kegyetlenül szedte a vámot legyes dobozainkból, de a halakat elrejtette előlünk. Aprólékosan átvizsgáltam minden reményteljes helyet, hogy kicsikarjak valami kapásfélét. A sikerért mindig meg kell szenvedni, ezt már megszoktam, ezért nem is idegesített a dolog, csak dobáltam és dobáltam. Szilárd márnájának a lakhelyére tévedtem.
-Ha lakott itt egy, akkor még kell legyen társa is. -ekképpen vélekedtem, és ráálltam a helyre. Bő 10 percnyi dobálás után semmit nem tudtam felmutatni, azonban nem adtam fel. Az egyik áramlatot kihasználva besodortattam a legyeimet a nagy kő mellé, ami azon nyomban bele is kapaszkodott az egyik horgomba. Óvatos pöcköléssel próbáltam kiakasztani, de ez egyik pillanatban valaki erőszakosan elkezdte cibálni a botot a kezemben, és a tiszta vízben egy formás paduc teste villant meg. Pár pillanat múlva, nagy sóhajtás közepette vettem tudomásul, hogy a bevágás hiányában bizony könnyen eliszkolnak a halak. Igyekeztem újra belibegtetni a csalimat a sikeres helyre, azonban ezúttal picit húztam is a spiccel a legyeket, hogy ne akadjanak el. Enyhe kopp ismét a kő mellett: –Na, megint elakadtam – futott át az agyamon. Kicsit meghúztam, hogy pattanjon ki a kőből a horog, de ehelyett erőszakos védekezésbe kezdett az akadó. Füttyentettem társaimnak, hogy ismét halam van, de korai volt elkiabálnom, ez is lefordult a horogról. Nem vágtam be ennek sem, így nem is csoda, hogy faképnél hagyott. Taktikát változtattam. A kő mögötti kavargó áramlatot kihasználva majd’ függőlegesen sikerült beengednem a legyeket egyből a tuti pontra, így csak 10-15 centit kellett sodortatnom a cuccot, és ha nem volt kapás, akkor kezdhettem megint elölről. A második beejtésre egy halvány rezdülést éreztem a zsinóron, aminek kíméletlenül és villámgyorsan beakasztottam. Megvolt! A feszes zsinóron jól védekezett a halam, és szerencsére nem akadt le. Olyan erővel vertem be a horgot a porcos szájába, hogy annak nyomán a vér is szivárogni kezdett, így nem fotóztam, gyorsan visszatettem a vízbe, hadd ússzon haza. Közben Doki is elhelyezkedett velem szemben, és ketten vallattuk a kis gödröt. Nem kellett soká várnom, és ismét fáraszthattam. Ez a hal is a merítőben pihent meg, nem úgy, mint a két következő delikvens. Ők gyorsan lekoptak a horogról. Elképesztő, hogy mennyi hal zsúfolódott össze arra a kis helyre. Doki is megakasztott egyet, de neki is idő előtt leköszönt a hala. Csend következet, megriadhatott a raj, mert nem volt több jelentkezőnk.
Hagytuk pihenni a kis gödröt, és tovább álltunk. Doki barátom pihenésképpen légykötéshez fogott, mert erősen megcsappant a reggel még népes nimfakészlete. Én a régi sikeres szakaszokat fogtam vallatóra, de jelentősebb eredmény nélkül.
 

Délutáni pihenő

Doki legyárt pár tuti legyet

István kézzel készül a szikla alatti nagy márnát kifogni, mert nem falta be a legyét.
Na jó, valójában az elakadt szerelékét próbálja kimenteni


A társaság azon része, akik a távolabbi helyeket keresték fel, eredménytelenül és lestrapáltan tértek vissza. Nem adtam fel, ha már ott folyik előttem a víz, akkor dobom. A cserkelés meghozta az eredményt. Végre ismét rátaláltam a paducokra. Sajnos nem mindenik példány érezte úgy, hogy megérdemlem, hogy kézbe vegyem, így a siker mellett ismét több volt az elszalasztott példány. Elég finnyásan étkeztek, amúgy sem jellemző a paducra, hogy mélyre szippantsa a legyet, így maradtam a lényegesen több elszalasztott, mint megfogott hallal. Egy idő után azonban ismét elmaradtak a kapások, úgy látszik ennyi kellett, hogy odébbálljon a raj.
 

Ez tökéletesen akadt

Távozhat

Békésen pihen, de mikor harcolt, kitett magáért

A magas sziklák közt a völgyben hamar elfogytak a fények. A nap eltűnt, de a halak szerencsére előmerészkedtek a rejtekhelyeikről. Kezdtek megsokasodni a kapások, de majd’ mindenik megakasztott hal elszabadult az első fázisban. Doki is hasonló negatív tapasztalatokról számolt be, neki is sorozatban mentek el a halai. Szilárd is keserves arccal jelezte, hogy nála is hasonló a szituáció. István kissé szerencsétlenebb volt, neki az elszalasztott halak mellé még bejött egy fürdés is, így ő már le is tette a pálcát. A társaság többi tagja új helyeket keresve már korábban odébb állt. Velük már aznap csak telefonon tartottuk a kapcsolatot. Ők még szerencsétlenebbek voltak, még halat sem akasztottak.
Mi nem adtuk fel a sorozatos bukások ellenére sem, kitartóan pásztáztuk a vizet.  A kitartást lassan siker koronázta. Sikerült egymás után elkapnom két siheder márnát. Ezek a bajszosok a derékig érő gyors vízben igen keményen harcoltak. Bele sem merek gondolni, hogy egy 2-3 kilós példány ezen a terepen milyen erőt képes kifejteni egy 3–as osztályú boton.
Doki arcán is kisimultak az aggodalom ráncai, mikor végre a merítőbe terelt egy paducot. Sajnos a fények gyorsan fogytak és az eső is eleredt, még a közel 130 kilométeres út is előttünk állt a hegyeken átvezető kacskaringós úton, így nem maradt más lehetőségünk, mint abbahagyni a horgászatot és hazaindulni.
Ismét egy szép nappal ajándékoztak meg a halak, így valószínű, hogy nem ez volt az idei utolsó paducos, márnás túránk.
 

Fiatal, de már hosszú a bajsza

Ifjú kora ellenére méltó ellenfél volt



Fotók és szöveg: -Gotthárd Ferenc Alpár-

 




Vissza

Hozzászólás - csak regisztrált felhasználóknak

Regisztráljon vagy jelentkezzen be.

#52013.02.05 17:36
Ferenc
 Szia!
A fotók elküldve.
#42013.02.04 22:02
tothkornel
Sziasztok!
Csodálatos halfotókat látok, bár én rég nem horgászom.Inkább kutatom a patakokban, kis folyókban élő halak életét.
Felfigyeltem itt egy képre, gyanús, hogy nem petényi márna-e, bár a mérete elvileg kizárja. El tudnátok nekem küldeni max méretben az "ő volt a tettes" című képen szereplő halat (akár kivágva csak a halat, de erdeti felbontásban hagyva). Látom, hogy jó géppel fotóztok, az eredetiből okosabb lennék.
Köszönettel :Kornél
Ui.:egyszer jártam már a Küküllőnél, fogtak előttem pár arasznyi pisztrángot. Olyan jó ízű vizet azóta sem ittam, ami abban volt!

#32013.01.21 18:05
borisz
 A szerelék egyszerű.4-5-ös osztályú bot hozzá passzoló orsó 20-as monofil zsinór minek a kintlévő végére fluó szinű 10 cm hosszú monofilt bekötünk(legyen vastagabb mint a főzsinór).A szabadon lévő végéhez bekötjük az előke zsinórt,legyenként 50 cm hosszút.Nagyvonalakban kb ennyi.
#22013.01.19 01:28
kapusimisi
 Jo lett volna a szereléket is fotokkal bemutatni 
#12012.09.10 16:05
Oszi
jo kis cikk lett Borisz "nagy marnaja" a kedvenc reszem

Nyelv

  • HU
  • RO

Horgászat

Horgászat a Duna-deltában

Partnereink

Erdélyi Nimród Erdélyi Horgász Energofish Zetavárpanzió Vadászaterdélyben Central and Eastern European Fly Fishing
Vizpart.ro © 2017 Minden jog fenntartva. Programozta: Maxweb