Weboldalunk karbantartás alatt áll. Az esetleges kiesésekért, hibákért elnézést kérünk. Köszönjük!

Aki nagy pért akar fogni

Legyezés 2012. Augusztus 27. Hétfő

Igenis szeretem a saját halainkat, de péres vizeink sajnos egyre hanyatlanak, és ma már nagyon meg kell küzdeni mifelénk ezekért a kedves halakért. Amikor újabb külföldi túrában gondolkodtam, első perctől nyilvánvaló volt, hogy péres élményeket szeretnék: nagy, fekete hátú, piros zászlós péreket!
 

Erre vágytam!


A horvátországi Kupica folyót hosszas fórumozás után szúrtam ki. Van pár jó péres víz a környező országokban is, de ezúttal a Kupica-Curak párosnak akartam egy esélyt adni. Átlagos pérekről szóltak az előzetes infók, meg néhány sebesről, domolykóról – minden stimmelt. Brod na Kupi településig nem volt nehéz eltalálni. Autópálya a horvát tenger felé, letérő Delnice-nél, és innen erdők közt kanyarog az út az álomhalak felé. Brod na Kupi egy határtelepülés a horvát-szlovén határon, központban ott vannak a sorompók, talán ki is léptem a horvát területről, amikor elindultam gyalogosan felfedezni a határ vonalát megrajzoló Kupa folyót.

Ez a víz engem a Sebes-Körös felső szakaszára emlékeztetett, tiszta és sekély víz – végső soron szép, de nem sok halat láttam benne. Pár domolykó lézengett, pisztrángnak meg pérnek nyoma sem volt. Nem véletlen, hogy ez a legolcsóbb víz a környéken, napi 22 euróért horgászható. Biztos voltam benne, hogy ennyit sem érne meg nekem, úgyhogy máris indultam a mellékfolyónak számító Kupica folyó felé, amiért valójában jöttem.

A Kupica nagyon maga alatt volt, az esőmentes nyári időszak miatt csak a meder közepén folyt benne a víz, de megvoltak azok a gödrök, ahol már megállhatnak a halak. Miután elfoglaltam a szállásomat, elindultam egy újabb gyorskörútra, jobban szemügyre venni a Kupicát. Alighogy kiálltam a partjára, rögtön tudtam: halas a víz! Polarizáló szemüveggel tisztán láttam a péreket, harmincas volt az átlag, de volt néhány negyven és ötven centi között is. A kis víz miatt, sok helyen rendes mennyiségű hal állt össze – úgy gondolkoztam, elég lesz nekem ezeket a gödröket tolni, aztán majdcsak bejön valami!

A Kupicán kizárólag csak szárazlegyezés engedélyezett, értelemszerűen egyetlen, szakáll nélküli horoggal. Ez komoly feladvány. Kérdés volt még, hogy a nagyobb pérek közül hány kap kedvet majd a kis cdc legyekre. Máskülönben az lesz, amitől tartok: megölnek az apró pérek, a nagyok pedig legendák maradnak.

Ha kiváltom 35 eurós napijegyemet a Kupica folyóra, ezzel együtt horgászhatom annak mellékágát, a Curak patakot is – ahol viszont már minden legyes módszer engedélyezett. Nah, gondoltam, akkor ez valószínűleg tök üres… De azért még elszaladtam megnézni az Curakot is. Az egyik hídról láttam egy körülbelül kétkilós domolykót, majd lennebb egy harmincötös pért. Nem rossz! Ha bármilyen szívás lenne a Kupicán, akkor majd itt fogok kikaparni valamit nimfával – döntöttem el, és indultam vissza a szállásra.

Napijegy bármelyik vendégháznál váltható, természetesen az én házigazdám is készséggel kiállította a jegyemet másnapra. Eredetileg két napra kértem, de ő csak egyre adott, mondván, hogy előbb csekkoljam le a vizet, mert könnyen lehet, hogy szívni fogok… Nagyon kicsi most a vízállás, minden horgászvendége visszamondta emiatt a foglalást.
– Áh, amíg ennyi hal van a folyóban, addig engem ne féltsen! Valamit biztosan összehozok! – mondtam neki viccelődve, de azért tartottam a kudarctól.

Hajnalban már ott toporogtam a hídnál. Alsó hídtól a felső hídig tartó szakaszt láttam a leghalasabbnak, a többire nem akartam időt pazarolni. A legjobb pályák amúgyis éppen a szállásom előtt voltak. Amint már látni lehetett a húszas cdc pihét, máris akcióba lendültem. Nullanyolcas előke a kettes erősségű szerelésen, ez volt a cuccom. Az első bemelegítő halaknál is óvatosan fárasztottam, pedig azok még alig voltak húszcentisek. Aztán bejött az első negyvenes… Vadul rázta a testét, és szaladt ki a világból, már azt hittem sose kerül hálóba. Egy következő bestia pedig lelketlenül megtépett – na, akkor „erősítettem” nyolcas előkéről a tízesre. A továbbiakban is ez bizonyult a jó mindenes előkeméretnek: finoman hull vele a cdc, de megtartja a nagyobb halakat is.
 

Az átlátszó sekély vízben nehéz volt közel kerülni a halakhoz

De mégiscsak bejött…

A folytatás se legyen rosszabb!


Az első órában láttam, hogy hiába néztem ki magamnak a szép, hosszú, csendes pályákat előző este, itt csak néhány hal lézengett, amelyek egy lehulló falevéltől is hanyatt-homlok menekültek. A nagyobb gödrök környékén viszont mindig volt pár óvatlan hal, amely bután lecsippentette a megtépázott legyemet. Egy idő után már csak a gödrökre koncentráltam: jól alája álltam, és tíz-tizenöt méteres dobásokkal igyekeztem a gödör fölé dobni. Pár szép hal jött be ily módon, de valahogy még nem éreztem annyira a vizet… Igen esetlegesen jutottam kapáshoz. Sajna időközben feljött a nap és kezdett belesütni a völgybe. Sejtettem, hogy ez megnehezíti majd a dolgomat, és így is volt: a pérek elhúzódtak, passzívabbá váltak. Sebaj! Éppen ideje indulni a Curakra!
 

Az álomfolyó hajnalban

Az ilyen gödrök adták a rendesebb halakat

Ez a harmincas számított az átlaghalnak

Amikor kisütött a nap, nehezebb volt horogra keríteni a halakat

Átmentem inkább a Curakra, ami árnyékos egész nap


Nagyon akartam már látni, hogyan viselkednek ezek a halak a nimfás szerelésen, mennyivel hatékonyabb vagy élvezetesebb nimfázni ezen a pályán. Nos, a Curak egy kicsi víz, vagy csak éppen akkor kaptam el ilyennek: hosszú tíz métereket lehet legázolni benne, anélkül hogy dobásra érdemes helyet látnánk. Csak néha lepődtem meg, hogy milyen szép halakat zavarok meg a bokáig érő vizekben… Okés, hát akkor vaktában dobálok – döntöttem el, és hosszú nimfásra szereltem, kapásjelzővel. Bután megdobtam minden jellegtelen pályát, és nagyra nyíltak a szemeim, amikor a semmiből egy combos pér termett a horgon, és legalább négy hasonló méretűt zavart fel, miközben harcoltunk. Basszus, itt rengeteg hal van! Technikát váltottam: cseh nimfásra szereltem, és így próbáltam becserkészni a halakat.
 

Ilyen apró nimfával hülyítettem a péreket. Borisz mester műve!

Nagyon kicsi vízben álltak a halak


De a méretekkel nem volt gond

Bármilyen óvatosan haladtam, a halak már tíz méterrel előttem menekültek, vagy lekussoltak a gödrök aljára. Az egyik gyökér előtt erős negyvenes pér lapult meg. Fáradt is voltam, hát gondoltam, leülök és kivárom, hogy mit csinál… Szemmel fog tartani egész nap? Áh, fenét… Alig telt el pár perc, a hal nyugodtan szedegetni kezdett. Én nem mozdultam, sőt igyekeztem beleolvadni a háttérbe. A továbbiakban is ez volt a megoldás: egyszerűen odamentem a pérek elé, leültem pár percig mozdulatlanul, és amikor már kőnek hittek és nekifogtak enni, én lassan eléjük engedtem a nimfámat. Álompeca volt! Huszonvalahány halat fogtam egy bő óra alatt, sajna pár egészen nagy hal leverte magát a rövid zsinórról, de hát ez a csehnimfázás átka: túl rövid zsinóron kezdődnek a harcok és a megszaladó nagyobb pér könnyen elbánik a tízes előkével.
 

Inkább leültem, és mozdulatlanul kivártam, amíg a halak megnyugszanak

…és akkor támadtam!

Az ilyen helyeket nem lehet kihagyni

Jöttek a pérek sorban

Aztán beültem egy másik helyre

Érdemes volt!

Nagyon sok hal volt összezsúfolódva a Curakban. Mit tudnak ezek enni? Nagyon kíváncsi lettem, hogy miből élnek ezek. (A faterom meg arra kíváncsi nagyon, hogy én miből élek… :)) Szóval, végeztem egy gyors rovarhálózást. Pár kérészlárva, átlagos színekben, tegzesek, olív meg barna az uralkodó színek, semmi különös… Viszont minden rovar nagyon pici volt, kábé húszas méretű, mintha eleve a pérek szájához méretezték volna magukat. Rengeteg rovar volt a vízben, délután pedig masszív rajzás kezdődött a víz felett is: apró, szürke szöszök röpködtek. A nap is lefelé halad, visszaindultam hát a Kupicára: ott vannak az igazán nagy pérek! Hátralévő időmet teljesen a Kupicára fordítottam, a délutánt és a másnapot is.
 

Alkonyatkor visszaballagtam a Kupicára

Éppen időben!


Az este nagyon mozgalmas volt. Tízdobásonként beleakadtam egy fotózható méretű halba. Állvány fel, és időzítve próbáltam pár fotót készíteni magamról. A mérőszalag a parton hevert, vadul mértem a halakat – sajna sehogy sem tudtam kitörni a negyven centi alatti szorítóból, pedig láttam jópár ennél nagyobb halat is.

Az éjszaka lassan telt. Rühellem, amikor a legjobb peca közepén besötétül és le kell feküdni… Tök fölösleges az egész! Pirkadatkor már a parton toporogtam, és a leghalasabb medencét bűvöltem. Sietni akartam, hogy minél több időm legyen, mielőtt feljön a nap és belesüt a vízbe. Pár dobásból megütöttem egy bő negyven feletti pért, üvöltve rohantam utána… Ha elmegy, itt kötöm fel magam! Remegett a lábam, amikor végre belefordult a merítőbe. Rendesen fázni kezdtem a hajnali párában. Mérőszalag elő, negyvennégyes! Zsíííír!
 

Ismét egy szép reggel a Kupicán

Igen, egy nagyon szép reggel!


Ahogy világosodott, a pára nem akart felszállni. Sőt, valami eső is hullni kezdett. Micsoda? Ma nem fog kisütni a nap? Van Isten! Ez az én napom! Ennél jobban még nem örültem borús időnek. Pedig a cdc legyet nagyon nehéz szárítani, ha folyamatosan esik, de nem törődtem vele… Inkább előkészítettem tíz legyet ugyanabból és folyamatosan cserélgettem őket, amikor eláztak. De a tény, hogy nem süt ki a nap, csodálatos pecát jelent nekem egész nap!
Dél körül már túl voltam a tízedik halon, és egy se volt harminc centi alatt. A kicsiket nagyon egyszerűen sikerült szűrni: azok mindig a vízszélben szedegettek, a sekélyekben. A nagyobb gödrökben viszont többnyire nagyobb méretű halak álltak, én pedig csakis itt úsztattam a legyemet.

A kő mögött nyúlt hozzá, és most oda igyekszik vissza

Én győztem…


Délutánra az idő erőszakosabbá vált. Hatalmas szél söpört végig a völgyön, aztán dörgött és villámlott. Kénytelen voltam behúzódni a fák alá, de legalább nyugodtan újrakötöttem az egész előkét. Az eső nem akart elállni, de még a záporban is láttam, hogy néha felkavarnak halak a folyó közepén. Étvágyuknál voltak, ez nem kétséges. Amikor tíz percre abbamaradt az égi áldás, rögtön kiszaladtam egy-két dobásra. Nagyon jól tettem! Ekkor csippentette le horgomat a legnagyobb pérem. Fekete hátú volt, nagy piros zászlóval, éppen ahogy megálmodtam… Teljesen hihetetlen volt, ahogy vágtatott a vízben. Végül sikerült ráhúznom a merítő, és lihegve kapkodtam a centis után… Basszus, 51 centi!

Khm… Egy tájkép a ködös folyóról

Búcsúfotó


Ahogy elengedtem a halat, már megint villámlott és dörgött rendesen. Imádom az ilyen extrém időjárást, de húsz perc múlva kénytelen voltam szétszedni a botomat és fejvesztve menekültem a szállásra. Az egyik nagy gödör előtt viszont brutális pért láttam feljönni. Talán nem volt nagyobb, mint az ötvenesem, de azért szívesen lemértem volna az is… Hát, ilyen vagyok, na. Összedobtam gyorsan a cuccot, és bűvölni kezdtem a pért. Egyszer mellényúlt, aztán levette pontosan, én pedig akasztottam, ahogy illik. A hal viszont első fejrázásból visszaadta a legyet, és morcosan távozott a gödör mélyére. Ez volt a vég! Ekkor már nagyon esett, és nekem még át kellett jutnom a túlpartra. A vízben gázolva próbáltam megkerülni a gödröt, de valaki lerakott a mederben egy hatalmas követ, amit nem vettem észre. Ebben botlottam el, és egyenesen a gödörbe hasaltam. Összecsaptam a hullámok a fejem felett, készen voltam!
Szerencsém, hogy a fotógépem az állványon maradt, a parton, mert egyébként mindenem elázott, a legyes dobozaim is. Nagy kínok közt cuppogtam el a házig.
Amikor a háziöregem meglátott, csak annyit mondott, hogy nagyon esik, ugye… Nincs esőkabátom? Nem szóltam semmit, csak kiöntöttem a vizet a gázlómból és iszkoltam a tusoló felé. Annyira nem jó a németem, hogy ezt valaha is elég részletesen elmesélhetném neki. Megtartottam inkább magamnak.

Információk:

Célállomásunk, a Brod na Kupi nevű település a horvát tengerparti Rijeka városhoz van közelebb. Nem véletlen, hogy sokan tengerparti nyaralással kapcsolják össze a Kupica horgászatát. Az út nagy része autópálya, Delnice településnél kell letérni Brod na Kupi felé.
 

Google térkép: kék pöttyel jelöltem szeretett városunkat
és pirossal a Brod na Kupi nevű célt. Így lehet számolgatni az út hosszát


Brod na Kupi: külön színekkel jelöltem be a folyókat

Brod na Kupiban sok vendégház van, ha a helyszínen keres az ember, akkor is könnyen talál, átlag 18-20 euró /fő per éjszaka áron, ami nagyon baráti. Persze a neten is lehet vadászni szállást, és előre foglalni.

Napijegyet a szállásadónk is adhat, de a kocsmában is kapható, emiatt nem kell izgulni. A Kupa folyó 22 euró, Kupa-Kupica-Curak pedig 35 euró egy napra. A vízterültet elég nagy, sok időt el lehet pazarolni az állandó helyváltoztatással. Érdemesebb ráállni pár jó gödörre és azt erőltetni. Ami a felszerelést illeti, a legfinomabb cuccban gondolkodjunk: 1-2-3-as osztály, tízes körüli előkével. Ezzel bármilyen halat ki lehet venni. Igaz, hogy erősek a pérek, de nem bújnak el, nyílt terepen járják ki magukat.
Az alapszintű dobástechnika alapfeltétel. Egy pontos, finom tálalás mindennél többet ér. Elég tíz métert dobni, de figyelni kell a zsinór csendes kezelésére. Személy szerint ilyenkor másfél bothossznyi, elvékonyodó előkét használok, de ezzel bárki nyugodtan kísérletezhet.


-Murányi Tóni-

 




Vissza

Hozzászólás - csak regisztrált felhasználóknak

Regisztráljon vagy jelentkezzen be.


Nyelv

  • HU
  • RO

Horgászat

Horgászat a Duna-deltában

Partnereink

Erdélyi Nimród Erdélyi Horgász Energofish Zetavárpanzió Vadászaterdélyben Central and Eastern European Fly Fishing
Vizpart.ro © 2017 Minden jog fenntartva. Programozta: Maxweb