Weboldalunk karbantartás alatt áll. Az esetleges kiesésekért, hibákért elnézést kérünk. Köszönjük!

Testvéregyesület lettünk

Horgászélet 2016. Szeptember 13. Kedd
Az idei év folyamán az egyesületünk elektronikus postaládájába érkezett egy levél Magyarországról a Dombóvári Városi Horgász Egyesülettől, amelynek tömören az volt a tartalma, hogy szeretnének testvérkapcsolatot létrehozni a két egyesület között, amennyiben elfogadjuk a felkérést. Örömmel fogadtuk, ugyanis ez volt az első alkalom, hogy egy magyarországi horgászegyesület ilyen ajánlattal keresett meg minket. Hogy mindezt egy aláírással és baráti kézfogással is hitelesítsük, meghívtak a tüskei tó partján tartandó  II. Horgász Expójukra.

Valamivel több, mint 700 kilométer választott el minket a helyszíntől, de péntek estére már a tüskei tó partján szívtuk magunkba a víz illatát. A helyszínen Bischof Attila elnök és Gábor Zoltán alelnök vártak, hogy körbevezessenek, és bemutassák a környéket, ami egyben természetvédelmi terület is. A tavat egyetlen szóval lehet jellemezni: vadregényes. A vízben fák, bokrosok, nádasok nyújtanak szaporodó-, és búvóhelyet a vízi élőlényeknek. A partot kis stégek tarkítják a tulajdonosok nevével kitáblázva. Egy pofás csónakkikötő is helyet kapott, ahol a tagok csónakjai pihennek, természetesen szintén kitáblázva a tulajdonosok nevével. A parttól távolabb takaros kis házikók sorakoznak, amelyek a horgászeszközök tárolására szolgálnak, de magától értetődően lakni is lehet bennük. Tulajdonképpen egy kulturált kis horgászfalu van a tópartján. Azonban van a tónak olyan része is, amelyet partról nem lehet megközelíteni, ezen a részen csak csónakkal lehet közlekedni. Mondanom sem kell, hogy erre voltam a legkíváncsibb, ám este mindenre nem jutott idő, így másnapra maradt a tó ezen részének a felfedezése. Sajnos a Kapos folyó megtekintése elmaradt, amiből közel 20 kilométer tartozik a horgászegyesület fennhatósága alá.

Természetvédelmi terület a tó környéke

Jobbról balra, Bischof Attila elnök és Gábor Zoltán alelnők


 
Este a vezetőség által nyertünk egy kis betekintést a tó mindennapjaiba, szabályzatába, működésébe, valamint átadtak nekünk egy-egy vezetőségi pólót is. Köszönjük!
Sok mindenben különböznek az ottani szabályok, dolgok az itthoniaktól, de a cél ugyanaz, a természet, a halak védelme, és a tisztességes horgászoknak szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget biztosítani.
Itthoni szemmel a legfurcsábbnak az tűnt, hogy nincs halőr alkalmazva, hanem önkéntes, azaz társadalmi halőrök végzik el a halőrzés feladatát. Nincs megszabva, hogy mikor kell ott legyenek, ugyanis szabadidejükben végzik ezt a tevékenységet. Valamint minden tagnak kötelezően egy napot be kell vállalnia, amikor halőrként van jelen. Nos, ha nálunk is így lenne, akkor év végére a vízibolhák is eltűnnének a tóból, nemcsak a halak. Egyébként senki nem kap fizetést a vezetőségből sem. A munkát azért végzik, mert az övék a tó, ott van a kis házikójuk a tó partján és szeretnék, ha minél jobb, szebb lenne a tó és környezete. Ezt természetesen csak felelőségtudatos horgásztársadalommal működhet, akik nem azon igyekeznek, hogy minél több halat elhordjanak, hanem betartják a méretkorlátozást, szigorúan beírják a kifogott, és elvitt halmennyiséget, valamint betartják a napi, heti, illetve évi elvihető halmennyiség kvótát. Hogy ez nálunk mikor lesz így? Talán 100 év múlva.
A fegyelmi bizottság tagjától, Slavati Gábortól megtudtam, hogy nagyjából évi 10 esetben kell eljárjanak. Nálunk is előfordul az a hónap, amikor 10 esetünk van, de egy-egy rosszabb napon ezt egy nap alatt elérjük. Ott is vannak szabályok, a tagoknak kötelezettségeik, de betartják, így lehet haladni.


Szombaton reggel egy igen hosszú, és tartalmas napra ébredtünk. Ezen a napon került sor a rendezvényre, amelyet több program is színesített. Reggel startolt a horgászverseny, valamint a főzőverseny is. Délben a díjátadó keretében a két egyesület aláírta a testvérkapcsolatot bizonyító nyilatkozatokat, és átadásra került a székely lobogó is. A nap folyamán továbbá Katasztrófavédelmi vízimentési és rendőrségi kutyás bemutatóra is sor került. Előadást tartott a Dombóvári Zenész Egyesület, valamint horgász börze, kézműves termékek vására, arcfestés, és íjászat is szerepelt a programban.
Engem a legjobban a tó, és annak élővilága érdekelt, ezért az egyik társadalmi halőr elvitt egy bemutatókörre a tó azon részére, amelyre csak csónakkal lehet eljutni. Horgászszemmel igen izgalmasnak tűnt ez a rész, mindenhol bokrok, nádasok a vízben, valamint rengeteg békés halra utaló halmozgás. Elhatároztam, amennyiben lehetőségem lesz rá, akkor a sötétben visszatérek, immár egymagamban, hogy kicsit körülnézzek harcsa téren is.
Este utcabálra került sor, amit én már a tó felszínéről hallgattam, ugyanis „véletlenül” volt nálam pergetőbot, a rendelkezésemre bocsátottak egy csónakot és elmentem a harcsák után kutatni, nem teljesen eredménytelenül.

Horgászverseny

Főzőverseny

Horgászbörze


Katasztrófavédelmi vízimentés bemutató

Megszületett hivatalosan is a testvérkapcsolat

Rendőrségi kutyás bemutató




Elmentem pergetni éjszaka


Sajnos mindent nem tudok teljesen átadni abból, amit ott tapasztaltam, ezért elnézést kérek a kimaradt dolgokért.
A vasárnap sajnos már a hazafele vezető út megtételével zajlott, pedig szívesen rászántam volna még pár napot a tó felfedezésére. Talán legközelebb lesz rá lehetőségem, hiszen kell, hogy legyen legközelebb. De, addig is bízom benne, hogy tudjuk viszonozni a szívességet, és mi is körbe vezethetjük majd a vizeinken a Testvéreinket.


Még több fotót ITT találsz.

- Gothárd Ferenc Alpár -





Vissza

Hozzászólás - csak regisztrált felhasználóknak

Regisztráljon vagy jelentkezzen be.


Nyelv

  • HU
  • RO

Horgászat

Horgászat a Duna-deltában

Partnereink

Erdélyi Nimród Erdélyi Horgász Energofish Zetavárpanzió Vadászaterdélyben Central and Eastern European Fly Fishing
Vizpart.ro © 2017 Minden jog fenntartva. Programozta: Maxweb