Weboldalunk karbantartás alatt áll. Az esetleges kiesésekért, hibákért elnézést kérünk. Köszönjük!

Őszi „Ősi” varázslat a Tiszán

Harcsázás 2013. Szeptember 14. Szombat
A történet néhány ezer évvel ezelőtt kezdődött. Egyik halászgató ősünk, (valahol itt a Kárpát medencében), hiába vetette ki a hálóját, amit, az éppen akkor kristálytiszta vízben messziről elkerültek a halak. A jóember Ilyenkor leengedte a felcsalizott horgát, ám a szerencse most nem szegődött mellé. A zsákmány hiánya gyakran előfordult, csakhogy most éhes maradt a családja, úgyhogy tovább kellett fűzni az eseményeket, mert most szinte bármi áron halat kellett rakni az asztalra. A halász végső kétségbeesésében a törzsi varázslótól kért segítséget. A sámán magáévá tette a projektet, majd nemsokára különös, látszólag semmire sem jó, de nagy gonddal megfaragott, tenyérbe simuló fadarabot adott halászunk kezébe. „Csak a vízre kell suhintani vele, és a nagyhalak mind oda sereglenek a horgodhoz” hangzott a használati utasítás. A halász így is tett, lélekvesztőjével kihajózott a folyóra, oda ahol a nagy halakat sejtette. A faragott fával beleütött a vízbe, és soha nem hallott pukkanó hangot keltett vele. Erre aztán a környékről mind odasereglettek a harcsák, épp úgy, ahogy a Sámán megjósolta, és emberünk végre bőséges halzsákmánnyal térhetett haza.

Mi vadvízi kuttyogató horgászok a mai napig keressük a sámán titkát, és a varázslatot minden kuttyogatott harcsa megfogása alkalmával újra és újra átéljük.

Szeptember 8.-án harminc hajóban 60 versenyző indult a Magyarkanizsai Tisza szakaszon, a 3. Bosznai István kuttyogató emlékversenyre. Csapattársam Kószó Imre volt, akivel jól összeszokott párost alkotunk. Több évben kuttyogattunk már ezen a pályán, de most az általunk ismert helyeken, úgy mint a Martonosi komp alatt, vagy a Majomsziget felett, és a piros bója környékén hiába kerestük a harcsákat, a szonáron néha felmozduló, és a horgokat éppen csak megpiszkáló kölyökharcsákon kívül semmi sem jelentkezett. Halfogás nélkül múltak az órák. Különös volt hallani az általam keltett kristálytiszta koppantások mellett Imre bácsi Skoda Felícia lökhárítóbók 40 éve átalakított és kicsiszolt kuttyogatójának öblös böffenését. A verseny 13 óráig tartott, de 12. óra 20 perckor még nem volt halunk. Utolsó lehetőségként (visszamenőben) a Csurgó csatorna kifolyónál található 15 méter mély gödröt vettük célba, ahol már több tucat versenyző is próbálkozott aznap. Itt megszólalt a páros kuttyogónk, tenor-szoprán hangzása, és végre ráütött a horgomra valami, majd a zsinór kisétált jobba, mire a spiccnél fogva megakasztottam. Könnyelműen húztam felfelé a damilnál fogva a harcsát, ami egyre nehezebb lett, de akkorra már kockázatos lett volna botos fárasztásra átváltani. Sikeresen szákoltam egy 4.5 kg-os harcsát. „Huh…, megfogtuk a becsület harcsát”, és a kétségbeesés boldogsággá változott a hajóban. A sodrás part felé nyomtat a csónakot, mikor újból, lassan kiment oldalra a zsinórom. Pengett a fogam között a kuttyfám, kezem a spicc alatt, de elmaradt a bevágás. „Nagyhalas kapás” suttogtam Imrének, mire felgyorsultak az események. Imre bevágott, majd a 200 grammos botját valami őserő próbálta kirántani a kezéből, és a fonottat hihetetlen erővel tépte le az orsóról. „Üti a zsinórt a HARCSA” morogta, miközben sietve kikapkodtam a felesleges pecákat. Előkerült a felavatásra váró gumírozott piros kesztyűm, és szemem előtt lejátszódott a kinyúlt horog, és elszakadt szerelék meséje, amivel a pórul járt horgászok büszkélkednek… Lehetetlen, és hihetetlen hogy most a versenyen ekkora hal húzza egyikőnk botját…. de Imre megfontoltan, és komótosan tette a dolgát. Nem kapkodott, türelmesen kivárta, amíg  eljött az ideje visszanyerni kevéske zsinórt. Negyed óra is eltelt, mire a botot pattanásig feszítve vízközé tudta kényszeríteni a harcsát, ami ekkor megmutatta magát. Erre a pillanatra örökké emlékezni fogunk szaladt ki a számon. „Ne filozofálj, hanem koppints a fejére”, -zökkentett vissza Imre-, mire tenyérrel kicsi ütést mértem a hatalmas harcsa lapos fejére. A második érintésemet állta az erejét vesztett óriás, majd tűrte, hogy a száját szétnyissam, megkapaszkodjam az alsó álkapcsába, és egy derekas emeléssel bebillentsem a csónakba.  Ujjongás helyett ölelkezés következett, mert az adrenalin-pumpától egyikőnk sem kapott levegőt. „Csak szerényen” szólt rám Imre a kikötő felé hajózva. Bevallom, nehéz volt szót fogadni.




Aznap a Magyarok tapsvihart kaptak Szerbiában, egyszerű őszinte emberektől, olyan horgászoktól, akiket nagyra tartok, és én ott voltam, mint Magyar. Hazai barátaim örömmel nyugtázták, hogy mérlegelést követően a harcsa északnak vette az útját. Boldog vagyok, hogy megint részese lehettem ennek a varázslatnak.


-Csernák Zoltán-





Vissza

Hozzászólás - csak regisztrált felhasználóknak

Regisztráljon vagy jelentkezzen be.


Nyelv

  • HU
  • RO

Horgászat

Horgászat a Duna-deltában

Partnereink

Erdélyi Nimród Erdélyi Horgász Energofish Zetavárpanzió Vadászaterdélyben Central and Eastern European Fly Fishing
Vizpart.ro © 2017 Minden jog fenntartva. Programozta: Maxweb