Weboldalunk karbantartás alatt áll. Az esetleges kiesésekért, hibákért elnézést kérünk. Köszönjük!

Boldog születésnapot!

Harcsázás 2017. Október 28. Szombat

Tóth Norbi telefonon hívott: „születésnapja lesz szerdán, Tiszai kuttyogatással kellene megünnepelni.” Kurvát taggal, ügyvédet perrel, engemet horgászattal fenyegetni nem érdemes. Hamar megállapítottuk, hogy horgászni születtünk nem dolgozni, így szerda reggel már fél hétkor belecsusszant a hajóm a Tiszába, Szegednél, a Bertalan híd felett nem sokkal.

Október 11. et mutatott a naptár, a folyó vizének hőmérséklete hideg, 13 Celsius, de a lassan emelkedő légnyomás, és a várhatóan nap közben felmelegedő idő bizakodásra adott okot. A 9,9 es beoptimalizált Yamaha motorral csodásan siklottunk a Tisza tükör vizén. A felkelő nap és a felhők játéka aranykaput nyitott a folyó felett. Öt éve láttam ilyet, egy itteni kuttyogató versenyen amelyen 25 kg-os harcsát fogtam, nagy-nagy szerencsével. Most a horgokat amuri kagylóval csaliztuk, és Marostorok alatt kezdtünk kuttyogatni alacsony, 4-5 méteres vízben. A „ déjá vu ” érzés csak erősödött, amikor a parti erdő kristálytiszta visszhangon felelt, visszaadva a kuttyogató varázslatos hangját… A szonáron semmi jelét nem láttuk, a jelentkező harcsáknak, elég sokáig üres vízen haladtunk.

A Bertalan híd felett kezdett csak kissé mélyülni a víz 6 méterig. Ezzel a híddal különös kapcsolatot alakítottam ki az év során, ugyanis több 6-15 kg -os harcsát adott, az alatta található asztalnyi gödör. A „gödör” elnevezést csak mi találtuk ki, mert valójában 20 cm-es mederesés, vagy teknő az, amit kerestünk, miközben igyekeztük az általam nyerőnek vélt pályán tartani a lassan ereszkedő csónakot. A híd felett 30 méterrel lehettünk, mikor a felszín felfelé irányuló igen agresszív harcsamozdulást mutatott a szonár képernyője, majd a hal elhagyta a jel által pásztázott területet, kiúszott. Kézben tartottam a 70 kg -os szakítószilárdságú Sufix zsinórt, és igyekeztem minél óvatosabban „fellopni” abba a mélységbe a horgot, ahol a kuttyogató hangja által begerjesztett harcsát látni véltem. Végül 2 méter mélységben (a korábbi harcsajel felett) állapodott meg a csali.
(Borult idő, vagy ha a nap sugarai alacsony szögben esnek a vízre, és szürkület esetén egyáltalán nem ritka, hogy ennyire feljöjjön a kimozdított harcsa. Persze van még sok-sok tényező, úgy, mint a fehér aljú hajó, amely alulról nézve kevésbé körvonalas, vagy a talpunk alá tett hangcsillapító szivacs, és a koppanásmentes mozgás…)  

A kuttyogató ütésszámát percenként 3 -ra vettem vissza, és valóban, fél perc múlva ismét beúszott a harcsa, és már azt is látni lehetett, hogy nem kispályás pundra jószág. Aláállt a csalinak, -ezt a támadási szöget szereti leginkább-, én a kezemben tartott zsinórt lassan ráakasztottam a kuttyogató fa nyelére, a kesztyűs bal markommal is rászorítottam, és már éreztem is a lassú ránehezedést. Ha most EKG gépre kapcsoltak volna, az biztosan elfüstöl, akkorát dobban a szívem. Az első bevágás akadt majd még egyszer, -ezzel rögzítettem a horgot a harcsa szájába-, és ekkor mindent elengedtem…, és villámgyorsan próbáltam vízre tenni a korábban felhúzott, ölembe szaporított zsinórt. A bot kézbe, kétségek között, de óvatosan, keresem a kapcsolatot a hallal,… de már érzem, a súlyt, hogy eleven erő húzza a mostanra szabványba tartott botot. Néhány fordulat, majd amikor Norbert a hatalmas szákba belevezette, a harcsa észre sem vette, hogy megszákolták. Mérlegelés: 10,5 kg. Imádom ezt a hidat.


A sikeres fogás után a zsákmány pontyzsákban, rendbe szedtük magunkat, újra rendeztük a csónakot, és folytattuk a kuttyogatást a rakpart mellett. Itt mélyebbek a vizek, változatosabbak a mederfenék gödrei, de nem láttunk harcsa jelet. Ilyenkor már gyülekeznek valahol a harcsák, méret szerint szelektálódva, általunk ismeretlen folyószakaszon. Lejjebb haladva az Árvízi Emlékmű krómacél lapjain már megcsillant az idő közben előbújt délelőtti nap sugara, majd elhagytuk a várost, mikor ismét, ezúttal az előbbinél sokkal lassabban, de határozottan ráemelkedett egy harcsa a horgomra. Érdeklődése csupán egy kaffantásra futotta, reflexből bevágtam a kezes zsinórral, de nem akadt a horog. Ilyenkor lehet, hogy csak ráfúj a harcsa a horogra, melyről képes lefújni, leköpni a csali egy részét. Esély sincs megfogni. Pedig milyen szép lett volna duplázni.

A város alatt feltámadt, megerősödött az alsó szél, és mivel nagyobb nekifutásra van lehetősége, csakhamar jelentős hullámok billegtették csapkodták a csónakot. Elektromos motorral tolatásra kapcsoltam, ugyanis kompenzálnom kellett a szél visszatartó erejét, előbb szakaszosan, majd folyamatos csúcsra járatással igyekeztem függőleges helyzetben tartani a zsinórokat. Kissé lehet engedni, hogy felfelé haladjon a csónak, mert a mélyben egyébként is lassabb a sodrás, és így tudjuk a csalit, a körülötte található víz sebességével azonosan tartani. Mire a bal parti betonozáshoz érkeztünk, volt munkám rendesen a csónakkal, széllel, és kuttyogatással, és egyre nehezebb volt kézben tartani a folyamatokat, lassan vége felé közeledett a horgászat. Csak még a magányos fáig menjünk, hangzott el a horgászat záró kívánsága, mikor úgy rémlett, -a szonár csak úgy mutatta-, hogy egy kicsi púp van a Tisza alján. Ráeresztettem a horgot, egészen kockáztatva, hogy fatönkbe akadok. De harcsa volt. Ami eddig soha nem tapasztalt ütembe, és hatalmas erővel tépte ki a szorított zsinórt a kezemből. Bot kézbe, de akkora adrenalint kaptam, hogy egy ideig nem találtam az orsó hajtókarját. Az első nekifutás után szinte azonnal lefeküdt a behemót jószág, (így kaptam pár másodpercet, hogy összeszedjem magamat), de sikerült erőből felemelnem. Igyekeztem keménykedni, és tőlem telhetően folyamatosan, erősen terhelni a halat. A zsinór bírta, de mivel a fonottnak nincs nyúlása félő volt, hogy törik a bot, vagy a horog. Negyed óráig tartott a küzdelem, mely során a zsinórom kapott néhány akkora ütést, a harcsafaroktól, hogy csoda, de kibírta. Norbert közben kialakította a csónakban a küzdőteret, beemelte a motorokat, miközben próbáltam követni a halat. Megjelentek az első buborékok, majd kisvártatva a csónak mellett valószínűtlenül nagy harcsafej emelkedett a felszínre. A bot a bal kézbe, majd kopp a harcsa fejére egy bütyköset. Még egy kör a hajó körül, majd végleg felfeküdt. Norbinak átadtam a botot, és előbb 2 kézzel, majd harmadikként társam szabad kezével szintén megfogtuk a harcsa óriás alsó állkapcsát, és közös erővel befordítottuk a csónakba.



A mérleg nyelve 43 kg-nál állapodott meg. Nagyobbat ezidáig még nem sikerült fognom. De a harcsahorgászatban az a szép, hogy mindig lehet nagyobbra számítani, és a lehetőségeknek csak a horgász képzelete szab határt. Köszönöm Tóth Norbert barátomnak, aki negyvenedik születésnapja alkalmából engemet juttatott hatalmas ajándékhoz.

-Csernák Zoltán-

 




Vissza

Hozzászólás - csak regisztrált felhasználóknak

Regisztráljon vagy jelentkezzen be.


Nyelv

  • HU
  • RO

Horgászat

Horgászat a Duna-deltában

Partnereink

Erdélyi Nimród Erdélyi Horgász Energofish Zetavárpanzió Vadászaterdélyben Central and Eastern European Fly Fishing
Vizpart.ro © 2017 Minden jog fenntartva. Programozta: Maxweb