Weboldalunk karbantartás alatt áll. Az esetleges kiesésekért, hibákért elnézést kérünk. Köszönjük!

Holdfényes éjszakák

Általános fenekezés 2011. Augusztus 18. Csütörtök

Késő délután értünk a tóhoz, melynek bejáratánál tömegével álltak az autók az út két szélén felsorakozva.  Az első benyomás nem volt túlságosan kedvező, hasonló érzésem volt, mintha a szentpáli halastóhoz érkeztünk volna meg, kissé megkésve, egy szombati napon. Szerencsére a tömeg legnagyobb része fürdőzni érkezett, és a strand kizárólag a tó legalsó részére korlátozódott. Ennek függvényében a sokszor kánikulában oly eredményes mélyebb részek meghorgászása szóba sem jöhetett, hiszen a nagy ricsajnak, és pancsolásnak köszönhetően a halak a csendesebb részek felé húzódhattak. Legalábbis, ha hal lennék, én így tennék. Ebből kiindulva, felkocsikáztunk a tó felső részére, hogy letáborozzunk. Mihelyt kiszálltunk, azonnal reményteli látvány fogadott, hiszen a víz felszínén méretes pontyok fürdőzése jelezte, hogy jó helyen járunk.
A csapat három tagból állt, horgászcimborám Ferenc, András, feleségem hétéves unokaöccse, és jómagam. Mindhárman horgászni érkeztünk, viszont mindannyian más-más célkitűzéssel: Feri fő profiljául a pergetést szánta, főleg a harcsák, süllők lebegtek lelki szemei előtt, én fenekezni akartam pontyra, András viszont, az összes lehetséges módszer, és hal kifogását tervezte, mely megvalósításához engem szeretett volna „segédül”. Az egész kiruccanás igazából a kissrác kedvéért volt megszervezve, hiszen New Yorkban kevés lehetősége van éjszakai horgászatra az óceán partján. Minden évben nyaranta, legalább egy hónapot tölt itt nagyszüleinél, mely időszak legnagyobb attrakciói számára a „Bandival” való horgászatok.

Kipakolás előtt megvizsgáltuk a terepet, megnéztük, hogy hol lehet olyan beállókat találni a part menti nádasok között, melyről elérhetjük a kiszemelt horgászhelyeket. A terv egyszerűnek tűnt. Két botot felszerelek etetőkosárral pontyra, melyekkel megcélozom a partról kb. 60-70 méterre elhelyezkedő akadókat, hiszen több ugrást is észleltünk ott néhány perc leforgása alatt. Ferenc pergetve készült megfogni a tó legnagyobb harcsáit, de gondolván arra, hogy holdfényes éjszaka is beköszönhet, „b” tervként nekilátott két fenekező botot összeállítani süllőre. András, vágyai szerint, kezdetben pergetni akart óriásharcsára, később egy keveset méretes csukára, süllőre, utána fog néhány kapitális pontyot úszóval, majd egy órácskát fenekezik, és végül egy nagyot alszik. Természetesen e módszerek előkészítése az én feladatom lett volna, mindez maximum két óra alatt, hiszen a nap lassan már közeledett a horizont felé. Végül sikerült meggyőzni arról, hogy a mostani horgászat csapatmunka lesz, ő lesz az én segédem, és nem fordítva, és kiegyeztünk abban, hogy amíg én előkészítek mindent, ő egy pergető bottal fejleszti dobótechnikáját.

 

Ponty csemege...


...bedobva



Az etetőanyag összetétele egyszerű volt, Benzár Zsolti barátom hagyományos mixe, egy kevés pellet, és egy doboz csemegekukorica. Horogra tintahalas illatú áztatott pelletet szántunk, mely fűszeres szagával nagy reményeket keltett bennem. Amint bedobtuk a megfelelő helyre a két szereléket, csúzli segítségével néhány gombócot beszórtunk az etetőanyagból. A mennyiséggel óvatosan bántunk, hiszen a víz hőmérséklete elég magas volt, még éjszaka is, és úgy véltük, hogy a későbbiekben az etetőkosárral amúgy is bejuttatunk akkora mennyiséget, mely elég lesz ahhoz, hogy az ott tartózkodó halakat a közelben tartsuk. Miután a pontyozó cuccok élesítve lettek, nekiláthattunk a többi feladat előkészítéséhez. Szürkületre mindennel elkészültünk, a sátor feszesen állt egy fűzfa alatt, a tűz ropogott a félhomályban, a kolbász alumínium fóliában csavarva várta, hogy a parázsban elkészüljön, és két botot pontyra, kettő pedig süllőre belőttünk.

 

Alkonyattól pirkad


Rövidesen Ferenc elindult pergetni a sötétben, kihasználva a következő értékes órácskát, míg a Hold fel nem kel, hátrahagyván nekem a süllőző cuccainak felügyeletét. Nem is telt el sok idő, egyszer csak, miközben Andrással a tűz közelébe ülve vártuk a kolbász megkészülését, ránéztem az egyik kishalas botra, és a látványtól a testemben hirtelen szétáradt az adrenalin. A világító kapásjelző teljesen fel volt emelkedve, és pattogott a zsinóron. Ki tudja mióta volt így, percek óta nem néztem rá annyira lekötött az étel elkészítése. Gyorsan odarohantam, és láttam, hogy a bot vége finoman mozog. A hal még ott volt a csalin, ezért óvatosan kezembe vettem a botot, egyet tekertem az orsón, és bevágtam. Rövidesen éreztem, hogy valami védekezik a zsinór másik végén. Nem észleltem túlságosan erős húzásokat, lassan jött kifele, viszont mihelyt a közelemben ért, és fejlámpám fénye megvilágította, utolsó erejéből néhányszor megugrott a partszéli növényzetben. Szerencsémre a süllő jól akadt, és néhány utolsó kirohanás után, amint elfeküdt a vízen, tarkón ragadtam. A zsákmány egy  1,30 –as süllő volt. Általában visszaengedem a halakat, de most Andrással konzultálva úgy döntöttük, hogy hazavisszük. Mivel bilincsem nem volt, egy apró bottal fejbekólintottam, hogy ne szenvedjen sokat, és egy kendőbe csavarva betettem az autóba.
 


Jól kezdődött


Rövidesen a Hold is felütötte a fejét a láthatáron, és a víz elcsendesedett. A parton továbbra is folyt a hangoskodás, hol békák, hol tücskök ciripeltek, valamint András egy-egy indiánüvöltése visszhangzott a sötétben, amint táncolt a tűz körül.
-Vége a bohóckodásnak! Indulás a sátorba lefeküdni! – adtam ki a parancsot a kölöknek, de ő hallani sem akart róla. Majd jóval nyájasabb hangon sikerült meggyőznöm, hogy korán reggel hatalmas halak várják, hogy Match bottal megtornásztassák.
Ezek után a part végre elcsendesedett, és a vízben az apró halak elkezdtek pancsolni, szinte pezsgett a tó a snecik játékától. Néha hallottam egy-egy cuppanást néhány süllőcske jóvoltából, de ők is abbahagyták, amint a Hold fénye elkezdett árnyékot vetni. Sebaj! Eljött a pontyok ideje - gondoltam magamban, és közelebb húzódtam a pelletes cuccomhoz. Idő közben Goci is megjelent, a nagy fény és a kapások hiánya arra kényszerítette, hogy abbahagyja a pergetést.
Teltek-múltak az órák, de a kapásjelzőim mozdulatlanul lógtak a zsinóron. Igaz, barátomnak volt két kapása a csalihalas szerelékre, de mire észrevettük a húzásokat, a halak már otthagyták a sneciket sértetlenül. Túlságosan messzire helyezkedtünk el a süllőző botoktól, és mire Ferenc odaért, hogy bevágjon, a kapásjelzők már mereven álltak a kiegyenesített zsinóron.
Az időt az elmúlt évek horgászkalandjainak beszámolóival ütöttük el, és mire észrevettük, már elmúlt hajnali négy óra is. Mikor, már legalább századik ásításomon voltam túl, melytől majdnem kiakadt az álkapcsom, bejelentettem, hogy bevonulok szunyókálni az autóba, és majd közben figyelem a világító karikákat. Ferenc úgy döntött, hogy kint marad a tóparton, a fűbe elfeküdve pihen le. Amint elhelyezkedtem az autóban, és utoljára rápillantottam a botokra, a képet elvágták és mély álomba merültem.
Riadtan ébredtem. Valaki be akarja törni a kocsi ablakát. Mi van itt? Mi történt? Hol vagyok? – cikáztak félálomban gondolataim.
-Gyere Doki segíts! Nem tudom egyedül kivenni!- mondta Feri, majd odarángatott a kitámasztott bothoz, és a kezembe nyomta. A ponty lehúzta a fél adag zsinórt, eloldalazva lefele a nádas mellett. Sikerült visszahoznom a nyíltabb terepre, majd lassan kezdett felém közeledni. Cimborám már a vízbe gázolva várta, hogy megszákolja a halat. Rövidesen már a szák közelében tartózkodott a halacska, de még nem adott lehetőséget arra, hogy megitassam egy kis levegővel, melytől gyorsabban kifárad, aztán újból elindult befele. Ez így ment egy darabig, majd mikor megint előttünk védekezett, kiemeltem a száját a vízből, mire ő lerúgta magát a horogról. Percekig szótlanul néztük egymást, teljesen le voltunk döbbenve a történtektől. Valószínűleg kiszakadhatott a szája, mely több egymással szorosan összefüggő tényezőnek volt köszönhető. Mire Ferenc észrevette a kapást, akár percek is eltelhettek, hiszen Ő is aludt, csak a hatodik érzékének köszönhetően pillanthatott a kapásjelzőre. Miután egy darabig fárasztotta (közben kiabált utánam, sőt még telefonon is hívott, amikre én nem reagáltam), kénytelen volt kitámasztani a botot a tartókon, hogy a kocsihoz sietve felébresszen. Valamennyire a fék meg volt engedve, de így is feszült annyira a horog a hal szájában, hogy könnyen kitágíthatta az akadást. És persze az utolsó csepp a pohárban, az lehetett, amikor egy utolsó rúgással kiszakíthatta a száját.
Szép hal volt, biztosan legalább 4-5 kilós, de ezt már sosem fogjuk megtudni. Ilyen a horgászat, hol az ember, hol a hal nyer. Mire az akció lejárt, már teljesen kivirradt, és megindult az élet a tavon. Bodorkák csobogtak a vízen, néha megmutatta magát néhány méretes ponty, kiugorva a vízből tisztelegve az első napsugaraknak. Hirtelen mögöttünk megjelent Andráska, gyűrött arccal, fáradt szemekkel, mondván, hogy készen áll a horgászatra. Nem volt mit tenni, szerelni kellett az úszós botot, hisz alig várta a kissrác, hogy fárassza a közeli nádas mellett megbúvó kopoltyúsokat. Gyorsan összedobtam a Match botot, és a fenekező pálcáktól mintegy tíz méterre fennebb letelepedtünk. A parttól nem messze egy nádsor emelkedett ki a vízből, mely jó horgászhelynek tűnt az úszós készségnek. Beszórtunk kétmaroknyi csemegekukoricát a kiszemelt területre, és bedobtuk a csontival felcsalizott szereléket. A pedző még fel sem emelkedett, máris támadták a kukacot az apró bodorkák, percenként termeltük ki az apró halakat, viszont ezek még Andrásnak sem okoztak nagyobb megterhelést, ezért a csalit kukoricára cseréltük. Rövidesen jelentkeztek az első méretesebb bodorkák, egy szebb vörös szárnyú és két gyönyörű kárász. Ferenc is kifogott néhányat, melyek közül egy 90 dekás kárász vitte el a pálmát.

 

Jó úszózós terep. A halak a növények között tartózkodtak

 

Apró bodorkák mohón támadták a csontis szereléket


Meg van az első kárász

 

A második
 

Egy szebbecske karcsika

 

Ő volt a legnagyobb. Kilencven deka

 

Finom szerelék



Így teltek el a reggeli órák, aztán kevéssel dél előtt, egyszer csak Feri felkiált:
- Doki, a botod!
Amint a fenekező botjaimra pillantottam, a látványtól néhány másodpercre a földbe gyökereztek a lábaim. A kapásjelző csattogott a boton, mely inogott előre-hátra a vékony tartókon, majd hirtelen az elülső bottartó felmondta a szolgálatot, és a pecabotom orra a tóba csapódott. A fék túlságosan kemény volt, mivel hajnalban, dobás után elfelejtettem beállítani. Mire odaértem a szerelékhez, a bot már készült beúszni a tóba, de sikerült még idejében elkapnom. Amint felemeltem, éreztem néhány erős húzást, majd hirtelen elakadt a zsinór valamiben. Tudtam, hogy ennek a fogásnak is annyi, de azért a biztonság kedvéért bementem utána, remélvén, hogy mégis csak ott van a hal a beakadt horgon. Sajnos nem így történt, a ponty tovább úszott, és én maradtam egy reggeli fürdővel. Ezek után elkönyvelhettem, hogy ezen a horgászaton a pontyok diadalmaskodtak felettem.
Nemsokára elérkezetnek láttuk az időt, hogy összepakoljuk cuccainkat, és kissé csalódottan elinduljunk hazafele. Azzal vigasztalódtunk, hogy a következő héten újra visszatérünk, és még nagyobb lendülettel dobjuk a botokat.

A következő héten bátyámmal, hat éves fiával, Attikával és Deák komámmal kibővülve, a csapat újra a rugonfalvi tavon találta magát. A történet hasonló volt. Éjfélig ment a hangoskodás, majd miután a gyerekek nyugovóra tértek, és minden elcsendesedett, elkezdődött a horgászat. A két pontyozó botom a szokásos helyen, szokásos csalival csalogatta a halakat, melyek rövidesen jelentkeztek. Először egy két kilós bőrponty, majd egy négy kilós tükörponty, végül egy harmadik „valamilyen” ponty (hiszen ő is lemaradt, mind az első alkalommal mind a kettő) örvendeztetett meg. Végső soron a két csatát a halak nyerték, hiszen ötből három lemaradt, viszont én elégedett voltam, mert két szép és harcos pontyot sikerült megszákolnunk, így meg volt az érzés, fogtunk halakat, csináltunk fotókat, és meglett a történet.

 

Szűk két kilós bőrponty volt az első látogató.


 

Négy kilós tükrös. Betyár mód harcolt

 

Csoportkép


 

A szokasos pózolás


Ezzel a két horgászattal az idei pontyozó kalandjaimat nagy valószínűséggel kimerítettem, de számomra az igazi peca csak most kezdődik, hiszen tisztul a folyó, a pisztrángok zabálnak, és vár a Küküllő!


Fotók: -Gothárd Ferenc Alpár- / -Szabó András-
Szöveg: -Szabó András-




Vissza

Hozzászólás - csak regisztrált felhasználóknak

Regisztráljon vagy jelentkezzen be.

#42011.08.26 13:36
dakk
Koszi Piftuka.
#32011.08.24 15:39
kovacs istvan
Jo lett ez is Doki,gratula.
#22011.08.22 23:34
dakk
Hamarosan jonnek
#12011.08.22 17:03
Ferenc
Várjuk majd a pisztrángokat is

Nyelv

  • HU
  • RO

Horgászat

Horgászat a Duna-deltában

Partnereink

Erdélyi Nimród Erdélyi Horgász Energofish Zetavárpanzió Vadászaterdélyben Central and Eastern European Fly Fishing
Vizpart.ro © 2017 Minden jog fenntartva. Programozta: Maxweb